SzaFi Dél-Amerikában

Buenos Aires

2014. november 24. - VZsó

Ami először feltűnt a városban az az, hogy - nevéhez méltóan - nagyon jó a levegő, és hogy rengeteg a zöldfelület. Fák és parkok mindenütt, talán egyedül a folyópart menti belváros nem volt tele fákkal. Az utcán sétálva nem csak a jó levegőt lehet élvezni, hanem az állandó virág- és/vagy gyümölcsillatot is.

Néha egész kemény szelek jönnek-mennek, de nem az a csontig hatoló hideg, hanem az, amelyik ebben a nagy melegben éppen jólesik. Az idő egyébként egy esős napot leszámítva végig jó volt, este 9-kor is nyugodtan lehetett rövidnadrágban és pólóban sétálni.

Itt meg kell jegyeznem, hogy az első napokban elég rosszul voltam egyrészt a jetlag, másrészt a teljesen más klíma miatt. Minden bajom volt. Először a torkom fájt, aztán a fejem, aztán a derekam. Minden reggel iszonyúan szédültem, egészen addig, amíg nem ettem, ittam és kávéztam. Az emésztésem sem volt rendben, és mindehhez még a folyamatos vérveszteségem is biztosítva volt. (Vendéglátónk, Maria megnyugtatott, hogy vele ugyanez volt, amikor Európába utazott. Sőt, egy argentin barátom állítása szerint amikor esős az idő, teljesen normális jelenség, hogy az emberek munkába menet elájulnak a metróban.) Aztán a harmadik nap, miután az esőt felváltotta a napsütés és a friss levegő, minden megváltozott, és egyik pillanatról a másikra nagyon jól éreztem magam. Csak a lábam fájt néha a rengeteg gyaloglástól :)

Nagyjából minden városrészt megnéztünk, amit érdemes. A szállásunk környékén kívül először Palermo negyedben voltunk, ami még nem annyira nyüzsi, de azért vannak vendéglők, boltok, fagyizók és kávézók bőven. Nagyon sok helyen lehet kapni pizzát, olasz kajákat, salátákat, és persze steak-et, de nekünk az egyik kedvencünk az itt jellegzetes empanada volt (mindenfélével töltött kb. 10 centis tészta, amit aztán kisütnek).

empanada.JPG

Empanadas

Nagy örömömre itt automatikusan jár a kávéhoz a pohár víz, amit azért én Budapesten sok helyen hiányolok. Ami még érdekesség, az az előétel szerűség, amit minden vendéglőben kiraknak az asztalra, miután rendeltél. Ez itt kis bagett vagy cibatta és valamilyen mártogatós cucc, amit általában kis kerámiatálkában hoznak ki. Érdekes megfigyelni egyébként, hogy a különböző országokban milyen előételek vannak. Otthon azt hiszem sima kenyér (jobb helyeken), Olaszországban az a hosszúkás sült/pirított kenyészerű cucc, Portugáliában egész olajbogyók fűszeres olajban, Belgiumban pirítós és paradicsomos-fűszeres olívaolaj (most egyelőre ennyi ugrik be).

A másik híres negyed Recoleta, ami már sokkal belvárosiasabb (nagyobbak az épületek és tágasabbak a terek), turistásabb, drágább, és van ott egy nagyon durva és nagyon híres temető. Nem olyan, amihez hozzászoktunk, ugyanis itt mindenütt monumentális síremlékek vannak. Igazi turistalátványosság (elég bizarr, nem?).

temeto.JPG

Óriási síremlékek a recoletai temetőben (és az egész így nézett ki!)

Recoletában volt egy nagyon szuper kis piac, amelyben a két fő portéka a mindenféle horgolt poncsók és a mateteázáshoz szükséges eszközök voltak. Szombat délután elég nagy élet volt itt, ellenben este a vártnál kevesebben mászkáltak az utcákon. Úgy vettük észre, hogy itt nem nagyon van a budapesti VII. kerülethez hasonló, a pubok beépültek a város különböző pontjaiba, tehát sok van, de nem egy helyen, hanem szétszórva.

recoleta_park.JPG

Park Recoleta negyedben

Utolsó nap belefutottunk egy nagyon jó helybe (Lo de Coki Cantina Chic), ahol jó kaja volt és nézhettük, hogyan töltik a fiatalok a vasárnap kora délutánt. Megjelent egy baráti társaság egy csomó kutyával, úgy tűnt, hogy részben a helyhez tartoznak, vagy csak nagyon jóban voltak a tulajjal, ugyanis ki-be mászkáltak a pultból, berakták a nekik tetsző zenéket, finomságokat hoztak ki maguknak a konyhából, cseverésztek meg a kutyákkal játszottak kint a napsütésben.

lodecoki.jpg

Lo de Coki Cantina Chic

lodecoki.JPG

Itt minden jó volt

A belvárosnak nevezett részre csak az utolsó nap mentünk, na ez már tényleg úgy nézett ki, mint egy európai nagyváros: széles utak, üzletközpontok, felhőkarcolók, drága éttermek és turisták. Amiért érdemes volt idejönni, az a folyópart menti parkok (nagyon sok, nagyon nagy park, tele emberekkel, akik kiülnek a kis kempingszékükkel meg kempingasztalukkal iszogatni a mateteát, miközben a gyerekek fociznak), lecsekkolni a Buquebus állomást (innen indult a hajónk hétfő reggel Uruguayba) és a Florida street. Utóbbin a hivatalos helyeknél sokkal jobb árfolyamon lehet dollárt pesóra váltani az utcán álldogáló férfiaktól ("Cambio!", mondogatják). Ez a blue dollar, ami talán félillegális, mindenesetre van hivatalos árfolyama az interneten.

Buenos Airest nem nevezném olcsónak. Illetve van ami olcsó (pl. tömegközlekedés), de enni-inni ketten alig tudtunk 200 peso alatt, ami kb. 5000 forint. Hozzá kell tenni, hogy igénytelen kajádákkal, talponálló kocsmákkal nem találkoztunk, pedig elég sokféle helyen voltunk. Az élelmiszerboltok viszont olcsók, és a ruha is (jajj, nagyon jó cuccok vannak, és de kár, hogy ha akarnék is ilyesmire költeni, akkor sem férne már be sehova...). Erről jut eszembe, hogy a nők rejtélyes okokból telitalpú cipőkben járnak. Tudjátok, ami nálunk azt hiszem az ezredforduló környékén volt divat. Ezzel vannak tele a boltok, nézni is rossz volt a sok holdjárót. Ezt leszámítva egyébként jól néznek ki az emberek. Meglepően sokaknak van tetoválása, főleg a nőknek, fiatalabbaknak és idősebbeknek is. Az emberek nagyon kedvesek és nagyon segítőkészek. Mindenhol az volt az érzésünk, hogy az adott személy mindent megtesz, hogy segítsen nekünk, és eközben egyáltalán nem ideges vagy türelmetlen. A vendéglátóink is nagyon rendesek voltak, mindenben segítettek. Viszont meglepően kevesen beszélnek angolul. De legalább gyakorolhattuk a spanyolt :)

contigo_peru.JPG

Vendéglátóinkkal, Sebastiannal és Mariával egy perui étteremben

Buenos Airesben a két legnagyobb kihívás a következő volt: az Uruguayba tartó hajójegyünk megvásárlása és a busszal való tömegközlekedés. Az előbbiben sokat segített Sebastian, mindent elterveztünk (pesóváltás, metrózás stb.), és az utolsó pillanatban sikerült beesnünk a jegyirodába. De a jegyet megvenni már nem tudtuk, mert Zsófika otthonhagyta az útlevelét. Végülis logikus, hogy kérték, hiszen egy másik országba akartunk utazni, de bennem csak az volt, hogy veszünk egy hajójegyet. Sebaj, Sebastian még aznap este segített megvenni a jegyet a weboldalon, amin egyedül azt hiszem nem igazodtam volna ki. Ez az útlevél dolog egyébként nagyon furcsa volt: egyik nap egy kábelt vettünk egy üzletben (nem volt egyszerű), majd miután kártyával fizettünk (az sem volt egyszerű), az utána kapott kis fizetést igazoló papírfecnire rá kellett írnia Szabinak az útlevélszámát. Teljesen indokolatlan.
A másik kritikus pont az a buszhasználat, ami alapból elektronikus kártyával működik (amit külföldiként nem vehetsz meg), de lehet apróval is fizetni. Elvileg. Na már most, mi szombat este egy üveg argentín borral elmetróztunk Recolétába, és úgy gondoltuk, hogy "majd valahogyan hazajutunk" éjszaka. Annyi pénz nem volt már nálunk, hogy taxizzunk (ami egyébként nem drága), így megkerestük azt a buszmegállót, ahol elvileg fel tudtunk volna szállni a számunkra megfelelő buszra. Itt annyi kitérőt tennék, hogy itt az emberek nem a buszmegállóban és annak környékén állnak szétszórva, hanem a járda szélén szép libasorban. Ha érkezik egy új utas, szépen beáll a sor végére. Gondolom azért, mert csak az eső ajtón lehet felszállni és pittyegtetni a kártyájukat. Azt senki sem tudta megmondani, mikor jön a busz, olyan hogy menetrend, az nincs (csak az érintett állomások vannak kiírva. Ja és nem egy buszmegálló van ahol megáll 8 busz, hanem egymás után 8 különböző buszmegálló.). Nagy nehezen megjött a megfelelő számú busz, de mivel tele volt, a sofőr egyszerűen továbbhajtott. Na itt egykicsit meguntuk a dolgot, és átmentünk egy másik buszmegállóba. Jött is egy jó busz, de a sofőr közölte, hogy nem tudunk jegyet venni, kártya kell. Lemondóan le akartam szállni, beletörődve abba, hogy be fogok pisilni, amikor az emberek elkezdtek mutogatni meg hablatyolni, és valahogyan kisilabizáltam, hogy az egyik srác lepittyegteti nekünk is a kártyáját. Így neki adtam a kikészített 6 pesót. Ez volt a második alkalom, hogy kisegítettek minket, és az elsőnél azt sem engedték, hogy kifizessük a jegyet. A busz persze totál összevissza kanyargott, de valahogyan hazavergődtünk. Útközben azért láttunk néhány furaságot (üresen száguldozó iskolabusz a szombat éjszakában, menet közben a nyitott csomagtartóból kifelé részegen üvöltöző és lufit eregető fiatal lányok stb.). Sajnos az ehhez hasonló közlekedési sztorikhoz hozzá kell szoknunk, mert van egy olyan érzésem, hogy lesz ennél sokkal rosszabb is.

Nagyrészt tehát a metrót használtuk, amire mindig felszáll egy szegény ember (7-80 éves korig!) és vagy gitározva énekel, vagy labdákkal mutatványozik, majd körbemegy apróért, vagy megpróbál eladni valami csecsebecsét. Szóval azért látszik, hogy vannak itt is problémák, de pl. egyáltalán nem láttunk sok koldust vagy hajléktalant. Ami inkább feltűnő volt, az az utak és járdák állapota. Néha olyan érzésem volt, hogy valami egyenletlen útra csak ledobálták egymás mellé a járólapokat: egyik oldalon rálépsz, és felelemledik a másik oldalon. Ja és érthetetlen okokból minden ház előtt más a járda. Sima betonjárda nincs, csak különböző járólapok. A házak inkább egyszintesek, takarosak, színesek, szépek, nemigen vannak 4-5 emeletes társasházak: inkább a belvárosban, és azok sem régen épültek. Sok a graffiti, de vannak nagyon jó street artok is.

ba_utca.JPG

Tipikus ház egy mellékutcában (Colegiales negyed)

gyumolcsos.JPG

Minden sarkon van egy zöldség-gyümölcsös

A környékünkön sétálgatva belefutottunk ebbe az ünneplő iskolás csoportba. Nekik most kezdődik a nyári szünet, amit iszonyatos hangzavarral, dobolással, sípolással táncolással és ugrálással ünnepeltek, miközben apró papírdarabokat dobáltak, mint valami konfettit. Egyébként egyenruhában járnak. Piros lámpánál kiszaladtak az útra és az autók között ugráltak.

iskolasok_1.JPG

A vakáció kezdetét ünneplő iskolások

A közlekedéshez még annyit, hogy elég érdekesen működnek a gyakogos átkelőhelyek. Ahol nincs jelzőlámpa, ott akkor indulnak meg az emberek, amikor a párhuzamos úton zöldet kapnak az autók. Viszont nagyon kell figyelni, mert Magyarországhoz hasonlóan itt sem állnak meg az autók előzékenyen a gyalogosoknak. Ami az elején még furcsa volt, de már eléggé hozzászoktunk, hogy állandóan dudálnak. Például ha egy autó áthajt egy kereszteződésen, inkább dudál előtte egy nagyot figyelmeztetésképpen, minthogy lelassítson és körülnézzen. A buszok és taxik vezetői is mind dudálnak egymásnak üdvözlésképpen, amikor elhaladnak egymás mellett, nem csak szolidan intenek. :)

Összességében Buenos Aires nagyon tetszett nekünk, kellemes a hangulat, jó az idő, segítőkészek az emberek, sok - számunkra - vicces és fura dolgot látni (megpróbáltunk nem feltűnően röhögni ezeken), jó az idő, tiszta a levegő, szépek a házak. Első dél-amerikai állomásnak ideális: még sokban hasonlít Európára, de azért érzi az ember, hogy messze van az otthonától, és hogy ez egy más világ.

A bejegyzés trackback címe:

https://szafidelamerikaban.blog.hu/api/trackback/id/tr186927577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.