SzaFi Dél-Amerikában

Montevideo

2014. december 04. - VZsó

Montevideo sok hasonlóságot mutatott Buenos Airessel, de itt mintha több elegánsan felöltözött ember mászkálna, és egy fokkal rendezettebbnek, tisztábbnak és modernebbnek tűnik. Ennél fogva a hangulata is kevésbé családias, az emberek kimértebben, „hivatalosabban” viselkednek. De persze itt is találkoztunk jó arcokkal.

A buszterminálon például van egy pici turisztikai iroda, ahol egy nagyon kedves, segítőkész és angolul jól beszélő pasi segített nekünk eligazodni a városban. Adott térképeket és elmagyarázta, hogyan tudunk eljutni a hostelhez. Ez egy helyijárattal történt, amire a jegy 16 peso/fő volt. Ehhez képest itt a helyijáratok (többnyire) úgy néznek ki és annyira kényelmesek, mint nálunk a jobb fajta távolsági buszok. Az egyik megállóban felugrott a buszra egy pasi egy ukelelével, melegen üdvözölték egymást a sofőrrel, majd egy-két megállón keresztül hangosan énekelve játszott a hangszeren. Mielőtt leszállt, körbement egy kis apróért. Úgy látszik, errefelé általános az ilyesmi, mert Buenos Airesben is hasonlókat tapasztaltunk.

A mi hostelünknek is Ukelele volt a neve, ami egy viszonylag központi tértől (Plaza de Cagancha) pár perc sétára található. Maga a hostel egy elég érdekes épület: sokhelységes, nagy belmagasságú, régies hatású, valószínűleg valami gazdag emberé lehetett régen. A kertben terasz, hintaágy és medence is volt, tisztátra egy szállodában éreztük magunkat. Mivel ez a hostel a coloniainál sokkal nagyobb volt, itt több emberrel is találkoztunk: egyedülálló negyvenes török pasival, egy idősebb hollanddal, Dél-Amerikában tanuló és utazgató norvég lányokkal, brazilokkal, egy belga sráccal... Miután lecuccoltunk a hatágyas szobánkban, elindultunk felfedezni a várost, amelynek nyugati csücskében található a centrum és (a tengerhez közelebb) az óváros. A belváros annyiban hasonlított az európaiakhoz, hogy tele volt üzletekkel, csak itt máshogy néznek ki a régi épületek, és több a pálmafa :) Ja és romosak a járdák, mint eddig mindenhol. Az óváros és az ottani tengerparti szakasz viszont eléggé kiábrándító volt. Egy-két utcácska idézte csupán a mediterrán üdülőfalvak hangulatát (kis macskaköves utcák, mindenféle kézműves cuccokat kirakodó árusok). Az európai ember ugye ahhoz van hozzászokva, hogy a tengerparti városokban a part felé közeledve egyre szebb, egyre hangulatosabb utcácskák fogadják, amelyek egy hosszú, éttermekkel és bárokkal teli partmenti sétányba torkollanak. Na most, ez itt egészen máshogy nézett ki. A partmenti környék csak jóindulattal nem nevezhető gettónak: lepukkant házak, nem túl bizalomgerjesztő arcok, ipari és kereskedelmi kikötő hatalmas darukkal és iszonyat mennyiségű füstöt okádó teherhajókkal. Azért kisétáltunk egy kisebb világítótoronyhoz és néztük a hatalmas konténereket szállító hajókat, meg a horgászó embereket. Ekkorra egyébként már eléggé hozzászoktunk a matézó emberek látványához. Hurcolásszák magukkal a termoszukat meg azt a kis küblit, amiből a teát isszák. MINDENKI, MINDENHOL matézik, ami egyébként (keresnyés íze ellenére) tényleg addiktív lehet: finom, és élénkít is.

fuggetlensegtere.jpg

Plaza Independencia

part.jpg

A part csúnyábbik szakasza

iskolaruha.jpg

Egy iskolás egyenruhákat kínáló üzlet az óvárosban

matecuccok.jpg

Minden ami a matézáshoz kell

 karacsonyfas.jpg

Hát nem abszurd?

Két éjszakát töltöttünk a fővárosban. Első este a belga srác a hostelből szólt, hogy egy közeli bárban couchsurfinges találkozó van, így hármasban elmentünk. Beszélgettünk helyiekkel, meg egy dél-koreai sráccal, aki ösztöndíjjal volt Uruguayban. Az egyik helyi csaj felajánlotta, hogy másnap délután menjünk ki a partra matézni. Természetesen nem hagyhattuk ki a lehetőséget.

A másnap délelőtt az online hostel-, hajó- és buszjegyfoglalással kapcsolatos szenvedéssel telt, ami időnként elég macerás szokott lenni. Egyrészt állandóan figyelni kell arra, hogy a technikai eszközök, amiket a tájékozódás és egyéb dolgok céljából gyakran használunk (telefon, tablet, notebook, fényképezőgép), fel legyenek töltve, mert sosem tudhatjuk, hogy erre a következő helyen mennyire lesz lehetőségünk. Az itteni konnektorok általában nem kompatibilisek az adaptereinkkel, tehát többnyire két lehetőség van: kérsz egy átalakítót a recepción (amiből sokszor csak egy van, és nem mindig szabad – emiatt néhány élelmes európai backpacker hosszabbítós elosztóval utazik), vagy beadod a recepcióra a töltendő cuccodat. (Mi így hagytuk ott majdnem a hostelben a telefont és a tabletet, még jó hogy közel volt a buszpályaudvar és volt még időnk érte visszamenni.) Délután aztán elvergődtünk a montevideoi csajjal megbeszélt helyre. Nagyon jó idő volt, és a városnak egy olyan részén találkoztunk, ahol már szép homokos a tengerpart. Emberek napoztak, fürödtek és a partmenti sétányon itták a matét. Miután letelepdtünk a homokban, Ana elővette a kis matés cuccait, és részletesen elmagyarázta, hogyan is kell készíteni a hamisítatlan uruguayi matét. Azt is megtudhattuk tőle, mi a különbség a mateivás argentin, uruguayi és paraguayi módja között. Nos, A Jó Maté a következőképpen készül. Először telerakja teafűvel a küblit. A yerbát („serva”) Brazílilában termesztik, míg az argentínok a helyben termesztett argentín füvet használják. Utána be kell fogni a kübli száját, és úgy oldalra dönteni, hogy a yerba sréhen álljon benne, egyik oldalán kis lyukat hagyva. Ebbe kell beleönteni a vizet. Először egy kis hideget, nehogy leégjen a yerba. Ebben duzzad meg a teafű pár perc alatt. Ezután kerül bele a forró víz, ismét várni kell kicsit, majd a speciális, fémből készült, kanálszerű, a fejrészén szűrős szívószállal lehet is inni a teát. Az uruguayiak előbb felforralják a vizet, aztán ötnik a termoszba, míg az argentínok sima forró vizet használnak, és nem a yerbára öntik azt, hanem a vízbe teszik bele a teafüvet (= ”nem tisztelik a matét” :) ). A matét szép lassan kell iszogatni, kesernyés ízéhez hamar hozzá lehet szokni. Egy fő általában addig issza, amíg újra nem kell tölteni rá a termoszból (ez néhány korty), ekkor adja át a következőnek. A matét csak a legvégén kell megköszönni, amikor már nem kérsz többet. Nagyon jó élmény volt az uruguay homokos tengerparton, napsütésben rituálészerűen matézni egy kedves helyi csajszival, miközben különböző témákat vitattunk meg uruguayi és a magyar vonatkozásban.

anamate.jpg

part2.jpg

Este még sétáltunk egy utolsót a környéken. Megengedtünk magunknak egy vacsorát egy kis étteremben, amit Ana javasolt. Merthogy van ez a chivita, ami egy nagyon szuper helyi étel, feltétlenül ki kell próbálnunk. Valami sajtról, tojásról meg baconről magyarázott. Oké, gondoltuk, megnézzük. Igazából nem volt semmi különös, sültkrumplival meg salátával adták, és tényleg úgy nézett ki, ahogyan Ana mesélte, csak azt felejtette el hozzátenni, hogy mindez egy közepes szelet sült marhahúsra van rásütve. Hát jó. Megettük úgy is. Nem volt rossz, és nem lett tőle bajunk sem. De aztán kezdtem érezni, hogy most már tényleg jól esne valami normális kaja, mert a salátán és a pizzán (meg az egyéb töltött valamis tésztaételen) kívül nem nagyon tudtunk húsmentesen táplálkozni. Zöldbabfőzelékről kezdtem el álmodozni...

A belváros este tele volt emberekkel, az egyik téren például egy felállított karácsonyfa körül tangóztak fiatalabb és idősebb párok. Egy buenos airesi jelenettel szemben itt nem volt kitéve az apróskalap, pusztán szórakozásból táncoltak. (Egyébként napközben nagyon abszurd volt a 30 fokban, nyári ruhában, napsütésben sétálni a városban már felrakott karácsonyi díszek között. Néhány üzletben már karácsonyi zenék szólnak.) Nehéz elhinni, hogy mindjárt karácsony, mert az idővel kapcsolatban teljes zavarban vagyunk (de erről majd később).

Másnap reggeli után összepakoltunk és kibuszoztunk a montevideoi terminálra. Még majdnem 3 óránk volt az indulásig, de szerencsére megtudtuk (a turisztikai irodában, a már említett jófej pasitól), hogy a már megvásárolt buszjegyünk bemutatásával 2 órán keresztül ingyen benthagyhatjuk a cuccainkat a csomagmegőrzőben. Elég hamar eltelt az idő: körülnéztünk a környéken és ettünk az állomáson, ami igazából egy pláza. Viszonylag olcsón tudtunk kajálni egy benti vendéglőben, ahol végre megtudtuk, mi a különbség a pizza és a pizzeta között. Eddig azt gondoltuk, hogy a pizzetta az valami kisebb pizza, de nem. A sima „pizza” egy kb. egyfős kaja, aminek semmi köze a pizzához. Valamilyen palacsintaszerű tésztára sütnek iszonyatos mennyiségű sajtot. Erre lehet még pluszban mindenféle feltétet kérni. Az ún. „Mozzarella” az a pizza, amin paradicsomszósz és sajt is van, és ezt szintén különböző feltétekkel kapható. Általában vegyes feltétek nincsenek, csak egyfajta cucc van rajta. Aztán van a „pizzeta”, ami a rendes, kétfős nagy pizza, ugyanúgy egyfajta feltétekkel. Jobb helyeken szerepel az étlapon az a lehetőség, hogy kiválaszthasd magadnak a feltéteket.

Miután visszaszereztük a csomagjainkat, elkezdődött a megfelelő buszjárat megtalálásának kálváriája. Itt sem tudott senki rendesen angolul, de annyit megtudtunk, hogy 15:15-kor indul a 21-es kocsiállásról, amit könnyen meg is találtunk. A kijelzőre ki volt írva valami, alá hogy 15:00, és még valami 15:15-ös időponttal. Mi ezt úgy értelmeztük, hogy egészkor elkezdődik a beszállás, és negyedkor elindul a busz. Be is gördült egy járat, bepakoltuk a csomagjainkat, de a jegyünket látva a sofőr közölte, hogy ez nem a mi buszunk, és elkezdett egy irányba mutogatni meg spanyolul magyarázni. Valamit magyarázott a Rutas del Sol-ról, ami az a busztársaság, akiktől a jegyet vettük. Visszamentünk a pultjukhoz, de csak azt ismételgették, hogy 21-es kocsiállás. Sekélyes spanyoltudásommmal próbáltam elmagyarázni nekik, hogy most küldtek el bennünket onnan, de nem jutottunk előre. Ők egy másik irányba mutogattak. Végül úgy döntöttünk, visszamegyünk a kocsiállásunkhoz, reménykedve abban, hogy valóban onnan indul a buszunk. Az előző már nem volt ott, viszont már csak a 15:15 volt kiírva, meg az, hogy Rutas del Sol. Végül felfogtuk, hogy a kijelzőn mindig a következő két járat adatai vannak kiírva, az úticélok viszont nem. Tehát csak annyit kellett volna mondani nekünk angolul, hogy „same stop, next bus”, de ehelyett mindenki összevissza mutogatott meg magyarázott. Valószínűleg arra a benti kijelzőre utaltak, ami a következő 15-20 járatot jeleníti meg, tehát ha azon megjelenik a Rutas del Sol, akkor mehetünk a kocsiálláshoz. (Ettől függetlenül mi egyiken sem láttuk a társaság nevét.) Végül nagy nehezen elindultunk Cabo Polonio felé. A busznál találkoztunk három olasz sráccal, akik szintén oda igyekeztek, úgyhogy megnyugodtam, hogy sokkal nagyobb eséllyel fogunk jó helyen leszállni. Cabo Polonio település a tengerparton, az azonos nevű nemzeti park területén fekszik, a főúttól 7 km-re. Korábban azt is megtudtuk, hogy ahol letesz a busz, fel lehet szállni egy jeepre, ami elvisz minket a helyre. Mást nem tudtunk, csak hogy foglaltunk szállást egy hostelbe. Illetve azt hittük, hogy foglaltam. Elkezdett megváltozni a táj, és ahogy közeledtünk, egyre inkább éreztük, hogy ez egy különleges hely lesz...

 

*** (NEM) AJÁNLÓ ***

Kalima: Itt voltunk a couchsurfinges találkozón. Semmi extra, de hangulatos.

Playa Pocitos: a tengerpart szebbik része. Itt ittuk a matét Anával.

Dél-nyugati part: ha szörnyülködni szeretnél a teherhajók által kibocsátott irtózatos mennyiségű füstön és az ocsmány kereskedelmi kikötőn, ideális úticél. Azért a kis világítótoronynál üldögélni a nagy hullámtörő köveken és bámulni az óceánt nem volt olyan rossz, de lehet, hogy csak a szép idő miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://szafidelamerikaban.blog.hu/api/trackback/id/tr876953439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvir 2014.12.23. 12:14:23

Sziasztok, privatly kérdezhetek tőletek? Februárban készülök egy 4 hónapos kalandra. solo-woman. Köszi, ha válaszoltok.

VZsó 2014.12.24. 01:33:59

@kvir: Szia, szívesen válaszolunk mindenre :) Ezeken az e-mail címeken tudsz írni nekünk:
pokahontasz@gmail.com
cc@mail.3d.hu

Zsófi & Szabi