SzaFi Dél-Amerikában

Valparaíso, a graffiti fővárosa

2015. január 26. - Székelyi Szabolcs

Valparaíso neve hallatán egy felkapott trópusi óceánparti üdülőváros jelent meg a képzeletemben, a valóság azonban egészen más.

A buszról leszállva a szállásunk felé egy jókora piacnak otthont adó csarnokszerű épület mellett vitt el az utunk. Nagyjából olyan volt, mint a pesti belvárosi vásárcsarnokok, csak sokkal koszosabb, és a határai bőven kiterjedtek a falain kívülre is. Elég komoly mocskon kellett átvergődnünk: mindenfelé az aznap (vagy ki tudja, mennyivel korábban) keletkezett, sokszor rothadó zöldség- és gyümölcshalmok hevertek az utcán, köztük rengeteg kutya és macska fetrengett.

Arra gondoltunk, hogy lemegyünk a partra, és azon megyünk a hostelünk felé, mert egyikünk sem látta még sosem a Csendes-óceánt. Ez nem jött össze, ugyanis a partra nem lehet lejutni, mert tele van elhagyatottnak tűnő raktárépületekkel, ahova a belépés nem csak tilos, hanem a területet körbezáró végeláthatatlan kerítés miatt lehetetlen is. Ezek mellett közvetlenül egy HÉV-jellegű közlekedési eszköz pályája helyezkedik el; ez az óceánhoz legközelebbi terület, ami az egyszeri tusita számára a városnak ezen a részén elérhető. Szóval nem pont olyan a város, mint amilyennek elképzeltem...

blog_img_20141226_121654.jpg

A kellemes meglepetések kezdete: a hostelünkhöz felvezető lépcső

Viszont amint a hostelünk közelébe értünk, a lerombolt fantázia helyét elkezdte átvenni egy másik, ezúttal a valóságot tükröző, és sokkal izgalmasabb kép. Lassanként kiderült ugyanis, hogy Valparaíso az utcai művészet -- kiváltképp a graffiti -- világának egyik fővárosa. Nem arról van szó, hogy itt-ott, eldugott helyeken, van egy pár szép festmény... egész városrészek vannak telibe fújva úgy, hogy nemigen látni két négyzetméter egybefüggő egyszínű falfelületet. Kelet-Berlin néha csak egy frissen nyomtatott kifestőkönyvnek tetszik ehhez képest. Az volt a benyomásom, hogy Berlinnel ellentétben itt a graffiti már kinőtt az undergroundból, ugyanis tényleg mindenhol festmények vannak: az ezzel foglalkozó csoportok szinte vadásszák a festhető felületeket. A művek közül nagyon sok a felület tulajdonosának (magánemberek, hostelek, boltok, éttermek, szórakozóhelyek, stb.) megrendelésére készült. Olyan is volt, hogy az önkormányzat hívott meg egy nemzetközileg elismert művészt, és biztosított számára felületet. Hozzátartozik viszont, hogy itt az utcai művészet szinte kizárólag a graffitire korlátozódik ellentétben Berlinnel, ahol jóval sokrétűbb a szcéna. Akárcsak ott, itt is van adomány alapon működő, kifejezetten az utcai művészetet bemutató városnéző túra, amit maguk a művészek szerveznek, illetve jobb esetben ők is vezetnek. Annyira elterjedt itt az utcai festészet, hogy csak jártunkban-keltünkben is találkoztunk pár ehhez szükséges eszközöket áruló bolttal.

blog_img_20141226_134719.jpg

blog_img_20141227_143846.jpg

blog_img_20141229_161041.jpg

blog_img_20141229_171701.jpg

blog_img_20141229_155812.jpg

hosszugraffiti.jpg

Néhány szép graffiti a teljesség igénye nélkül

A város domborzata elég változatos... vagy mondjuk inkább szélsőségesnek. A part mellett van egy keskeny lapos földsáv, aminek egy részét a már említett raktártelep foglalja el: itt a dél-amerikai településekre jellemző "kockásfüzet" jellegű városrendezési elvek érvényesülnek; beljebb haladva viszont hirtelen sziklás dombok emeklednek ki a földböl. Összesen 45 van belőlük, és többé-kevésbé hosszúkásak, merőlegesen a partra, köztük völgyekkel. Cerróknak hívják őket, mindegyiknek külön neve van, ami egyben a rajta elnyúló városrész neve is. Itt már nem működik a mérnöki pontossággal megtervezett városkép, az utcák girbegurbák, kaotikusak. Nagyon sok az akár 50-60 méteres szintkülönbségeket áthidaló hosszú, meredek, szűk lépcső, amikről jobbra-balra kisebb teraszok, azokról pedig lakások nyílnak. De persze az egészen látszik az organikus fejlődés, a lépcsők leginkább csak betonból öntött, rossz állapotban lévő, minimalista, de ugyanakkor nagyon kellemes, otthonos hangulatot árasztó tákolmányok, akárcsak a teraszok. A szintkülönbségek áthidalásának másik módja a meredekebb részeken a siklók, amik nagyon hasonlók a Budai Várhoz közlekedőhöz, csak itt sokkal több van belőlük. Ez a domborzat néha hajmeresztő építészeti megoldásokat követel meg, cserébe viszont remek kilátás nyílik a dombok ormairól a lapos városrészre, illetve oldalról a köztük húzódó völgyekre és a szomszédos dombokra. Szintén a domborzat teszi lehetővé minden évben a világszinten különlegességnek számító Valparaíso Cerro Abojo nevű bringás downhill verseny megrendezését, ami a város közösségi életének egyik fénypontja. Nagyon sok lakás, üzlet, vagy épp étterem csak gyalogosan közelíthető meg, mint ahogy a hostelünk is.

 blog_img_20141229_180259.jpg

Egy a számos sikló közül

blog_img_20141226_134328.jpg

Oldalsó kilátás a Cerro Concepciónról

blog_img_20141230_134044.jpg

A lépcsők tetején néhol ilyen hangulatos sikátorok vannak (Cerro Concepción)

blog_img_20141227_150545.jpg

A helyi viszonyokhoz képest egyáltalán nem meredek utca és egy szép lépcső is

blog_img_20141226_134153.jpg

Kilátás Cerro Concepciónról, a másik oldalra

kilatas_csendes.jpg

A Csendes-óceán -- most nem léptünk bele, majd Peruban és Ecuadorban

Valparaíso Cerro Abajo

Ittlétünk Karácsony év újév közé esett, ráadásul magába foglalt egy hétvégét is, így volt lehetőségünk alaposan belevetni magunkat az ejszakai életbe, amit nagyon vártunk már, mert sok helyről hallottuk, hogy nagyon tudnak itt partizni, rengetegen jönnek át szilveszterezni még Santiagóból is. És tényleg: szombat éjszaka az egész belváros egy nagy bulizó embertengerré változott. A legnagyobb parti az Ecuador utcában volt, itt található ugyanis a bárok többsége (egytől egyig telegraffitizve, ugye ezt mondani sem kell). Mi a My Seed nevű helyre ültünk be, mert a bejáraton tetszelgő "chillout" felirat pont az volt, amire akkor vágytunk. Az egész hely nem volt nagyobb egy átlagosnál kicsit nagyobb nappalinál. A felső szinten elfogyasztott pisco sour (helyi citromos rövidital, amit általában Sprite-tal felhigítva isznak) után lementünk az alagsorba, ahol valami koncertet láttunk készülődni. Mikor kiderült, hogy reggae lesz, nagyon megörültünk, mert mindketten eléggé szeretjük, és rég voltunk már reggaebuliban. Amig vártuk az első koncert kezdetét, szóba elegyedtünk Chellóval, egy nagyon kedves helyi sráccal. Kiderült, hogy ő is graffitiket készít megrendelésre éttermeknek és bároknak, ebből él. Az egyik fellépő egy jóbarátja volt, aki egyébként egy perui reggaezenekarban énekel. Ide előre felvett zenei alapokkal érkezett, amiket laptophangszóró minőségben (és nem is sokkal hangosabban) sikerült lejátszani, de a srác annyira profin és hitelesen adta elő spanyolul az egyébként elég jó, számunkra ismeretlen dalokat, hogy simán jól éreztük magunkat. Előtte egy ugyanilyen ráéneklős, szintén elég profi, nagyon élvezhető produkció volt, amit egy srác és egy lány adott elő, utána pedig egy komplett 8 tagú reggaezenekar (Africall Roots) állt fel dobszettel együtt a kb. 9 négyzetméteres színpadra, és remek bulit csaptak. Hajnali 3 óra felé lett vége a három koncertnek, és amikor hazafelé tartottunk, az utcákon még javában pörgött a parti.

Másnap az egyik szobatársunkkal, az ausztrál Mattel elmentünk a bolhapiacra, ahol tényleg mindent lehetett kapni: zöldség-gyümölcsöt, teákat, ruhákat, készételeket, gyümölcslevet, elektronikai kacatokat, szerszámokat, fél bakancsot, és olyan dolgokat is, amikről a legkreatívabb fantáziánk segítségével sem tudtuk megállapítani, hogy micsodák. A fényképezőgépünk otthon hagyott/felejtett ("áhh, most már ne menjünk vissza azért, ilyet bárhol lehet kapni, és különben is, késésben vagyunk") kábelét, amit Buenos Aires óta égen-földön kerestünk, természetesen nem. Hazafelé betértünk a már említett piacra, ahol mindenhol, de tényleg mindenhol macskák és kutyák voltak. Ez egyébként mindenhol jellemző volt, ahol eddig jártunk: kutyák az utcán mindenfelé, szabad bejérással az üzletekbe, de még a kávézókba és az éttermekbe is. Kivéve persze az elegánsabb helyeket, de ilyenekre nem nagyon mentünk. A piacon a standok nagy része zárva volt, de így is sikerült mindent megvennünk, amit akartunk. Körülbelül itt ismertük fel, hogy a chilei zöldségek és gyümölcsök külsőre nem túl bizalomgerjesztőek ugyan, de valójában nagyon finomak. A banánok barnák, a narancsok természetes színük mellett kicsit sárgásak és zöldesek, az ízük viszont pompás. Feltűnt még az is, hogy mindenből mindenhol nagyon-nagyon sok van; kicsit mintha egy nagybani piacon járnánk, pedig a standok egyértelműen a fogyasztók kiszolgálására voltak berendezkedve, sehol sem láttunk például nagyobb mennyiségek mérésére alkalmas mérleget. A piac kínálata tehát nagyjából így foglalható össze: sok, csúnya, és finom.

blog_img_20141228_174714.jpg

Csendélet kutyákkal a piacon

blog_img_20141227_151332.jpg

Pizzeria Ecuador 277

Egyik nap a Pizzeria Ecuador 277 nevű, meglepő módon az Ecuador 277 alatt található, rendkívül hangulatos helyen ebédeltünk. Nagyon finom volt a pizza, a hely dekorációja pedig nagyon valparaísós. Az Ecuadoron lefelé sétálva láttunk egy srácot, amint épp egy falfestményen dolgozott. Vetettünk rá egy pár pillantást, mire ő megszólított minket. Röviden elbeszélgettünk vele, kérdezte, hogy hol töltjük a Szilvesztert. Mikor mondtuk neki, hogy Santiagóba megyünk, először marasztalni próbált mondva, hogy Valparaísóban sokkal jobb bulik vannak. Tovább menve a részletekbe kiderült, hogy ő is ugyanabba az Andok kellős közepén lévő titkos partiba megy, mint mi, ráadásul ő csinálja a dekorációt. Nem igazán hittünk a fülünknek, azt gondoltuk, hogy valamelyikünk félreértett valamit. Mégis mekkora az esély arra, hogy egy tízmillió embernek otthont adó régióban (Santiago és a környező kisebb-nagyobb városok összlakosága körülbelül ennyi) összefutsz az utcán egy ismeretlenel, akivel ugyanabba a kb. 80-100 ember érdeklődésére számot tartó "tartsd biztonságban, tartsd titokban, ne hirdesd facebookon" szilveszteri buliba mentek? Kíváncsian vártunk, hogy tényleg találkozunk-e...

 

*** (NEM) AJÁNLÓ ***

La Casa Volante Hostal: remek hostel, elég jó helyen, nagyon otthonos belső elosztással és segítőkész személyzettel. Reggeli nincs, viszont az étkezőbe kirakott friss gyümölcsökből egész nap korlátlanul lehet fogyasztani. Ugyanitt napi egy ingyen tojáshoz is hozzá lehet jutni.

My Seed: kellemes bár az Ecuador elején.

Pizzeria Ecuador 277: egyedi hangulatot árasztó belsővel rendelkező pizzéria, és még a pizzát is jól csinálják.

ValpoStreetArt: adomány alapú, utcai múvészetet fókuszba helyező városnéző túrákat szervező csapat.

A bejegyzés trackback címe:

https://szafidelamerikaban.blog.hu/api/trackback/id/tr47100039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.