SzaFi Dél-Amerikában

Jujuy

San Salvador de Jujuy, Purmamarca, Tilcara

2015. február 13. - Székelyi Szabolcs

San Pedro de Atacama után egy egészen másik valóságba csöppentünk, ami gyökeresen különbözött mindentől, amit eddig Dél-Amerikában láttunk.

Ám mielőtt ezt megtapasztaltuk volna, ismét át kellett kelnünk az Andokon Chiléből Argentínába, ami ezúttal nem volt minden kellemetlenség nélküli. A magassági betegséget eddig sikerült jól viselnünk, igaz, akkor még a szele sem érintett meg bennünket, mint ez most kiderült; pedig akkor tengerszintről mentünk fel 2500 m-re egy nap alatt, és csak nagyon enyhén éreztük magunkat furcsán. Valamiért a lagúnás túrán sem történt kis szédülésen kívül semmi szokatlan, pedig ott 4200 m-en is voltunk. Most viszont, mint utólag utánanéztem, 4800 fölé is mentünk a busszal, és ezt már mindketten eléggé megéreztük; én elég kevésszer voltam ennyire rosszul életemben. A legroszabb két órában csak az ülésben görnyedve, halkan nyöszörögve vártam a megváltó halált. Nehéz visszaadni, hogy mit éreztem, de a három egymással versengő domináns hatás a fejfájás, a szédülés, és a liftező gyomor volt. Merthogy itt nem csak a magassággal kell számolni, hanem azzal is, hogy a meredek bércek miatt sok a szerpentin, ebből kifolyólag sokat kanyarog a busz (anélkül, hogy az úticélhoz sokkal közelebb kerülne), amit néha rosszul viselek. Akkor kezdtem el sejteni, hogy miért rakják a kényelmesebb (és drágább) üléseket a buszok alsó szintjére. Az ugyanis az ilyen hajtűkanyarokban nem leng ki úgy oldalra, mint a rugózás miatt a felső szint, így még ennyivel is kényelmesebb ott az utazás. Igazából felfele menet nem sok bajom volt, a kellemetlenebb része azután kezdődőtt, hogy elkezdtünk visszaereszkedni. A vicc az, hogy a kokalevél biztos segített volna legalább a fejfájáson, és vettünk is San Pedróban, de arra már nem gondoltunk, hogy áttegyük a busz csomagtartójában lévő nagy túrazsákomból a kisebb hátitáskába, amit fel szoktunk vinni a buszra. Hagyjuk is, túléltük.

blog_img_20150113_153238.jpg

A látvány azért nem volt rossz -- igaz, itt már sokkal lejjebb voltunk, odafönn tényleg nem volt semmi, csak homok és sziklák

Jujuyban leszállva szó szerint mellbe vágott a páratartalom. Nemrég kezdődött itt az esős évszak, ami azt jelenti, hogy délután általában esik, ezért elég fülledt az idő. A hostel megtalálása nem okozott különösebb nehézséget, egyetlen busszal eljutottunk oda közvetlenül a busztermináltól, pedig nem volt közel. Fél óra várakozás után egy nagyon kedves öregúr engedett be minket. Mint kiderült, a hostel egy családi vállalkozás, és voltak ugyan hibái, de a tulajdonosok kedvessége simán feledtetni tudta ezeket az apróságokat.

Hogy mennyivel másabb ez a város, mint az eddigi települések, ahol eddig megfordultunk, az már rögtön az első este megmutatkozott, amint sötétedés után végigsétáltunk a város főutcáján. Olyan kavalkádba kerültünk, mint még soha; ott tényleg minden volt. Két oldalt a földre terített kendőkön kézműves termékeket áruló kereskedők, mögöttük mindenféle boltok, kávézók, fagyizók, kajáldák, az utcán ilyen-olyan látványosságokat kínáló művészek, másolt DVD-ket a rendőrök szeme láttára százszámra kínáló standok. A kedvenc üzletem pedig egy gyógyszertár-parfüméria lett, ahol az ilyen tipusú üzlettől elvárt dolgok mellett lehetett kapni étrendkiegészítőket, plüssállatokat, Barbie babákat a hozzájuk való mindenféle kiegészítőkkel, valamint bőr öveket. Rengeteg volt az utcazenész, de akadt festő is, aki a szemünk láttára készített festékszóróval elképesztően jó képeket. Mellette pár méterre pedig egy másik srác próbált némi pénzt keresni azzal, hogy nagyon hülye maskarákba (magas szárú sportcipő, bő nadrág, kitűrt ing, napszemüveg) öltözve koncepciómentesen ugrabugrált valamit 80-as évekbeli diszkóslágerekre. Amit előadott, az szánalmasan béna volt, de olyan meggyőződéssel csinálta, mint aki teljesen biztos benne, hogy ebből fog meggazdagodni. Ebből aztán egy annyira komikusan groteszk helyzet lett, hogy csak lopva, a festőt néző tömeg mögül mertük kamerázni. Mindez remekül megfért a néhány lépéssel odébb lévő hangszerboltból üvöltő latin zenével. Annyiféle hang keveredett itt, hogy nem is igazán a látvány volt érdekes. Ha nem tetszik, amit hallasz, csak odébb mész húsz méterrel, és garantáltan más lesz a műsor. Ehhez jött hozzá természetesen a hömpölygő embertömeg, amiben minden korosztály képviseltette magát. Az volt az érzésünk, hogy ebben a városban az utca nem pusztán a közlekedés helyszíne, hanem közösségi tér is egyben: az emberek ide járnak találkozni, enni-inni, ismerkedni, kikapcsolódni.

blog_img_20150113_202456.jpg

A belvárost szinte csak egyetlen utca jelenti, de ott esténként ekkora a nyüzsi

blog_img_20150114_224520.jpg

Michael Jackson megirigyelte volna azt a mozgást :P

blog_img_20150114_201339.jpg

A kedvenc üzletem

blog_img_20150114_220613.jpg

"Occsóér' a másolt dévédét tessék!"

blog_img_20150114_220952.jpg

A képen nyolcfajta csokifagyit rejtettünk el (hatméternyi fagyispult apró részlete)

blog_img_20150114_130957.jpg

Piac a buszterminál mellett

blog_img_20150116_120443.jpg

Egy szép park az elmaradhatatlan lovasszoborral

blog_img_20150116_122953.jpg

Kődínó hátán

Ezen a vidéken nem négy, hanem csak két évszakot különböztetnek meg. Április közepétől november közepéig tart a száraz évszak, az év maradék részében pedig az esős. A csapadék mennyisége alapján történő különbségtétel érthető, mert az időbeli eloszlása valóban extrém: a legszárazabb hónap a június, a legcsapadékosabb a január, e két hónap átlaga közötti különbség százszoros. Mi tehát az esős évszak kellős közepén jártunk erre, amit meg is éreztünk: ideérkezésünk másnapján olyan felhőszakadás tört rá a városra pár perc leforgása alatt, amihez foghatót otthon még csak elképzelni sem lehet. Fél dió nagyságú jégdarabok is hullottak. Persze mindez a piac közepén kapott el minket, alig tudtunk fedezékbe vonulni. Az utcán, egy nem is olyan kicsi lakás alapterületének megfelelő méretű aluminium féltető alatt sikerült meghúznunk magunkat, de még oda is bevert az eső, előttünk az úttesten a buszok felniig gázoltak a vízben. A helyiek persze nem voltak meglepve. Zsófi megkérdezte a mellettünk álló rendőrtől, hogy ez normális-e, amire az csak mosolyogva bólogatott.

blog_img_20150114_141742.jpg

Nincs az a csatornarendszer, ami megbirkózott volna ezzel

A városban amúgy nem volt sok látnivaló (egy kínai porcelánfestő művész ideiglenes karácsonyi kiállítását leszámítva), a környékén viszont annál inkább. Jujuytól másfél órányi buszozásra, Purmamarcánál található a híres hét színű hegy, ahol a különböző földtörténeti korok egymásra rakódott, majd később felszínre került, eltérő színű kőzetrétegei nyújtanak nem mindennapi látványt. Viszont nem ez volt az első dolog, ami ámulatba ejtett minket. A buszról leszállva azt láttuk, hogy mindenki fölfele fordítja a fényképezőgépét, így mi is arra néztünk, és egy gyönyörű, teljes körkörös halót figyelhettünk meg, ami még két órán keresztül látható volt. A Napot egy hatalmas szivárványszínű gyűrű vette körbe minden oldalról. Olvastam már erről régebben, így tudtam, hogy csak a levegőben magasban lebegő apró jégkristályok által okozott fénytörés a jelenség oka, de grandiózussága miatt mégis félelmetes volt. (Meghát valami körbeveszi a Napot, basszus!!) Judit, egy középiskolai osztálytársam csak nagyjából két héttel ezelőtt járt itt, és ő is fotózott ilyet, úgyhogy ezen a vidéken talán nem is olyan ritka jelenség ez, mint a világ más tájain. A hétszínű hegy pedig tényleg elég színes, de hogy a hét hogy jött ki, azt ne kérdezze senki. Kicsivel északabbra van egy 14 színű, gondolom a turisták átcsábítása miatt inflálódott a dolog (a követekező bejegyzésben azt is megnézzük). Messziről is szép látványt nyújt, de fel is lehet rá mászni, a mögötte lévő terület pedig nem kevésbé szép. Arrafelé bandukolva egy idő után rátaláltunk arra a turistaösvényre is, ami Purmamarcából indulva, majd oda visszatérve vezet végig a környék izgalmasabb látványt nyújtó részein.

blog_img_20150115_125515.jpg

Halló, halo!

7szinu.jpg

Az a bizonyos hét színű hegy és Purmamarca egy részlete...

7szinu2.jpg

... és ami mögötte van

 pano_20150115_133847.jpg

Egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes

blog_dscn1091.JPG

... és azt a viccet ismeritek, ami úgy kezdődik, hogy "Doktorúr, doktorúr, segítsenkérem, kaktusztüske ment a nyelvembe..."?

Észak felé haladva ez a falu az első, ami e vidék jellegzetességeit kezdi mutatni: kicsi, otthonos települések, szinte kizárólag alacsony épületekkel, és nagyon kellemes atmoszférával. A házak többsége vályogtéglából épült, ami innentől kezdve egészen mostanáig (azóta már Bolíviát is elhagytuk, nemrég jöttünk át Peruba) meghatározó építészeti technológia. Találtunk is egy szép és nagyon kicsi éttermet (alighanem családi vállalkozás lehetett), ahol megebédeltünk, és mielőtt még továbbindultunk volna Tilcara felé, a főtéren még egy reggaekoncert hangpróbájába is belefutottunk. Ez a környék már nagyon hasonlít Boliviára, amit a szuvenírboltok által árusított tipikus mintájú textilek érzékeltettek a leginkább. Ezek egyébként nagyon szépek, nem is vészesen drágák, de annyiféle van belőlük, hogy elég nehéz választani. Legszívesebben jól bevásároltunk volna belőlük, de sejtettük, hogy Bolíviában ennél olcsóbban is hozzá lehet majd jutni ezekhez, és hát gondolnunk kellett a hátizsákunkban rendelkezésre álló véges méretű szabad helyre is.

blog_dscn1120.JPG

Turistaigények kiszolgálása -- sokáig fogja hasonló látvány kísérni utunkat

blog_dscn1119.JPG

Alpakasimogató Purmamarca főterén

Tilcarában sok múzeum van, amiből mi a legnagyobbat, egy acheológiai témájút vettünk célba, ami a prehispán indián kultúrákból a környéken megmaradt tárgyi emlékeket állítja ki. Nem volt nagy, viszont így is ránk zárták az ajtót, nem sikerült végignéznünk -- na jó, nagyrészt azért, mert az egyik szobában kicsit leragadtunk egy helyi rituáléhoz szükséges maszkok hagyományos elkészítését bemutató film előtt. A főteret mind a négy oldaláról "kézműves" termékeket árusító bódék egybefüggő sorfala veszi körbe. Az idézőjel oka, hogy az ott található dolgokat elnézve elég felületes szemlélőnek kell lenni, hogy ne tűnjön fel, hogy szinte minden bódéban teljesen ugyanazt lehet kapni, így joggal éled fel az egyszeri turistában a gyanú, hogy ezek inkább mondhatók kézművesipari termékeknek. Utolsó centavóinkból megvertük a vacsorának valót, aztán már csak haza kellett buszoznunk (egy órás késéssel, nem számít).

blog_dscn1132.JPG

Készül a vega empanada, csak nekünk

blog_dscn1140.JPG

A pillanat, amikor kiderül, hogy nincs már pénzünk megvenni azt az ananászt, amihez hasonlóan pompás illatúhoz azóta sem volt szerencsénk; ugyanitt lámaszalámi kapható

blog_dscn1141.JPG

Pszichedelikus cipők

blog_dscn1152.JPG

Esti utcai csendélet egy étterem előtt

Jujuyból Humahuaca felé vettük az irányt, ami Tilcaránál nem sokkal messzebb van a bolíviai határ felé.

 

*** (NEM) AJÁNLÓ ***

Hostel Jujuy: apróbb hibákkal rendelkező hostel, de a háziak imádnivalók.

Purmamarca: kedves falu a hétszínű hegy árnyékában; érdemes a hegy mögé is benézni bal oldalról megkerülve

Tilcara: a cukiságversenyt Purmamarva nyeri, de itt van sok múzeum is; egyébként kihagyható, a szuvenírvásárlási ösztön máshol is kiélhető

A bejegyzés trackback címe:

https://szafidelamerikaban.blog.hu/api/trackback/id/tr177163499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

holczy79 2015.02.13. 12:04:45

Remélem van a csomagban abból a szalámiból! Az ananász annyira nem kell :-) !

vagamundo 2015.02.15. 18:23:32

Peruban és Bolíviában a patikában (vagy drogériákban) lehet kapni ún. Sorojchi Pills lágykapszulát hegyibetegség ellen, enyhítésére. Nekem bevált :) mondjuk én mindig akkor lettem rosszul mikor lejöttem a magasságról.