SzaFi Dél-Amerikában

Colca, a Föld második legmélyebb kanyonja

2015. április 18. - VZsó

A Colca-kanyon meglátogatásához többféle variáció áll rendelkezésre, és azok közül kettőt szoktak javasolni a turistáknak: a kanyon Cabanacondéból (Arequipától kb. 5 óra busszal), vagy Chivayból (kb. 3 óra) való megközelítsét.

A két település között van még néhány másik falucska, a „Condor kilátó” és nagyjából itt húzódik maga a kanyon is. A kilátóhoz el is lehet túrázni akár Chivayból, akár Cabanacondéból, utóbbitól kb. egy 12 km-es séta közvetlenül a kanyon szélén. Több útvonalon le lehet mászni a kanyonba is, majd vissza, amit sokan szeretnek akár egy nap alatt is teljesíteni, viszont egy ezer méteres szintkülönbségről van szó, amihez nekem nem nagyon fűlött a fogam. A völgy mélyén van egy oázisnak nevezett pihenő, ami valójában egy medencés hostel, és aki nem akarja teljesen kifárasztani magát egy nap alatt, megpihenhet a mélyben, bár úgy hallottuk, drága. Odalent, a folyó mentén is lehet még kirándulgatni, vannak vízesések, de önmagában is elég szép a táj. Azt is mondták nekünk (még az egyébként egész jó arequipai turist infóban is), hogy a kanyonnál ki kell fizetni egy 70 solos „belépőt”. Ettől kissé elszontyolodtunk, de elsősorban emiatt tértünk ki Arequipába, így végül beletörődtünk. Például ezek azok a típusú költségek, amelyeket nem lehet előre látni, de az út végére jelentősen megterhelik az ember kasszáját... Kivéve ha minden tervezett desztinációval kapcsolatban kiolvasod az internetet, amit én nem tettem meg. :)

Ha az utazó az egész kanyont széltében-hosszában-mélységében meg akarja látogatni, akkor általában 4-5 napot szoktak rá javasolni. Eddigre viszont már kezdtünk eléggé elcsúszni az útitervünkkel, kétségessé vált Venezuela és Kolumbia meglátogatása, és még mindig nem tudtuk, hogyan fogunk Dél-Amerika északnyugati csücskéből viszonylag rövid idő alatt és a lehető legolcsóbban elkeveredni Dél-Brazíliába, utunk utolsó állomására (Sao Paulóból megy haza a gépünk). Ráadásul ahhoz, hogy a kanyon meglátogatása után az ember Cuscóba folytathassa útját, vissza kell menni Arequipába, és onnan vissza fel Cuscóba. Pedig a kanyon valahol a kettő között van, de valamiért (azt hiszem a hegyekkel indokolták) Chivayból egyszerűen nem mennek buszok Cuscóba, csak egy társaság, az is ritkán és borzasztó drágán. Szóval önmagában ezzel a buszos kalanddal is elment vagy másfél nap, de legalább szép volt!

blog_dscn2450.JPG

blog_dscn2471.JPG

blog_dscn2469.JPG

Ez itt mind láma!

Úgy döntöttünk hát, hogy ha lehetséges, megpróbáljuk 2-3 nap alatt megnézni a kanyont. Cabanacondéba viszonylag hamar megérkeztünk Arequipából (nagyon festői a táj), egy jegy 17 solba került. Már esteledett, amikor leszálltunk a buszról, és ugyanabban a pillanatban odajött hozzánk egy kisfiú egy közeli éttermet reklámozó szórólappal. Ez jellemző Dél-Amerikában, az éttermek előtt is gyakran áll egy téged betessékelni próbáló fickó, de a leggyakoribb még minidg a buszról leszálló turisták megrohamozása taxis, éttermes és szállásajánlatokkal. Ha érdekel a szállás, azonnal oda is kísérnek. Taxisok is szinte mindig megkérdezik, hogy van-e szállásunk, és megpróbálnak rábeszélni egy másikra (amiért nyilván kapnak valami jutalékot), akkor is, ha foglaltál már valamit, akkor is, ha nem.

Ez esetben nem foglaltunk, illetve a neten nem találtunk semmilyen szállást. Pár perc múlva egy nő jött oda hozzánk, a hostelét reklámozva, miközben a főtér másik felére mutogatott. Első ránézésre Cabanacondétól nem sok mindent lehetett elvárni, és olcsó is volt, így követtük őt a végtelenül egyszerű, wi-fivel ellátott hostelnek hazudott szállásra. A szoba egész kulturált volt, a 60 solos ár a reggelit is tartalmazta, igaz, szerényet és használható konyha sem volt, de bolíviai élményeink után ezen már igazán nem csodálkoztunk. Illetve, volt egy hallszerű, kb. 5 nm2-es helység, ami elvileg konyha volt, de iszonyatosan lepusztult, még egy asztal vagy pult sem állt rendelkezésre, csak egy mocskos hűtő meg egy rozsdás rezsó, és ezek után képesek voltak még 5 solt elkérni a használatáért. Itt sem főztünk... Wi-fi természetesen egyetlen egyszer sem volt, természetesen az eső miatt. A szálláshoz tartozott egy étterem, ami mint kiderült, ugyanaz, mint amit az a kisfiú ajánlgatott, sőt, a srác a hosteles nő gyereke volt. Szerencsétlent úgy dolgoztatta az anyja, mint egy rabszolgát, miközben amaz semmi mást nem csinált, csak tévézett a szobájában, hosszasan hangos és hisztérikus hangon telefonált hajnali ötkor, meg naphosszat üvöltözött. Sosem értettem, hogy egy hosteltulajdonos miért telefonál félórán keresztül hangosan üvöltve (nem, inkább rikácsolva) a vendégei ablaka alatt, egy rosszul szigetelt épület udvarán, pirkadatkor. Mindenesetre Peruban később is tapasztaltunk ilyesmit. Talán már említettük, hogy a szolgáltatások, a vendéglátás színvonala bortányos errefelé és ezzel a nemtörődömséggel a mai napig nem tudok mit kezdeni.

A hosteles nő fia tálalta a reggelit, a vacsorát, ha a hostel éttermében ettünk, ő intézte a csomagegőrzést, de még akkor is őt küldte fel az anyja, amikor szóltunk, hogy nézzék meg a fürdőszobánkat, mert folyik a zuhanyból a víz. Erre megjelenik egy nyolcéves gyerek üres kézzel... majd megoldotta a problémát annyival, hogy elzárta a vízcsapot. :D Na most ez azt jelenti, hogy mind a wc-t, mind a mosdókagylót csak akkor lehet használni, ha ki van nyitva a vízcsap, tehát közben ömlik a víz a zuhanyrózsából. Aztán, amint befordult egy távolsági busz a tér túloldalára, a nő rákiáltott a gyerekre („Alejandro!!!”), aki kötelességtudóan már szaladt is a szórólapokkal az új, potenciális turisták fogadására. Ja, azt már meg sem elítem, hogy amikor jöttek új vendégek, és miközben vitte őket a szobájuk felé, kopogás nélkül benyitott a szobánkba, majd egy „Jaj, bocsi!” kíséretében gyorsan becsukta az ajtót. Csak gépeztünk az ágyon fekve, de akkor is, basszus... Ennyit az egyik legrosszabb hostelről, ahol voltunk, de természetesen csak a perito morenoi után.

blog_dscn2514.JPG

Az utca nem csábított bennünket könnyed esti sétákra

blog_dscn2518.JPG

Közvilágítás híján pl. ezt sem vennénk észre...

blog_dscn2511.JPG

 Szerencsére mindenféle cuki állatok bóklásztak szabadon, ami valamelyest enyhített a település nyomasztó hangulatán

Cabanacondéban igazából semmivel sem volt szerencsénk. Először is, kiderült, hogy ez egy sokkal lepukkantabb hely, mint gondoltuk: általában a nagyobb turistalátványosságok körül egész takarosak a falvak, mindenféle szolgáltatással, itt azonban nem volt semmi. A szállás éttermében meg alig volt valami ehető, az is jó drágán, így máshol kellett megoldanunk legalább az ebédet (este már beértük zsemlével meg tegnapi szendviccsel is), de csak nagy nehezen találtunk olyan táplálkozásra alkalmas helyet, ahol nem csak csirke van. A legnagyobb gond viszont az ATM hiánya volt, ugyanis valamiért Arquipában már nem tudtunk, vagy nem volt időnk pénzt levenni, így alig volt nálunk valami. Dühösen vettük tudomásul, hogy most emiatt nem fogunk tudni lemenni a kanyonba (végül abban maradtunk, hogy ha lemegyünk, akkor ott alszunk egyet és másnap jövünk vissza). Miért kellene majdnem 7000 forintot fizetnem azért, hogy lemásszak egy hasadékba, majd keserves munkával visszamásszak? Azt sem tudtuk elképzelni, hogyan tudnak belépőt fizettetni egy ekkora kanyon szélén, minden ösvény elején van egy jegypénztár??? Meg akartuk kérdezni a dolgot a szomszédban lévő tourist infóban, de soha nem volt nyitva, és más sem tudott nekünk választ adni. Nem baj, gondoltuk, akkor csak elsétálunk valameddig, mondjuk a jegypénztárig (ha létezik), aztán ha feltartóztatnak bennünket, visszajövünk. Ehhez viszont ugye elég volt egy fél nap, így másnap délutánra megvettük a visszajegyünket Arequipába. Mindeközben egy napot az ágyban fetrengve töltöttem valami borzasztó hasmenéses nyavaja miatt. Ez történik, ha indulás előtt az ember rájön, hogy elfogyott az alufólia, de már nincs ideje boltba menni, és ezért jobb híján a piacon vásárolt avokádó zacskójába csomagolja az útra már elkészített szendvicseket. Nyilván belegondoltam, hogy ez baromira nem jó ötlet, de más nem volt sajna.

Aznap, amikor még egy kicsit gyengélkedtem, fel akartunk menni a közeli hegyre egy kilátóhoz, de esett az eső, tehát ezt hanyagoltuk, a hatalmas köd miatt úgysem láttunk volna semmit. Mikor már kicsit jobban lettem (és egyben az elutazásunk napján) nekivágtunk a kanyonnak. Semmiféle turistajelzést nem láttunk, fogalmunk sem volt, merre kell menni, csak néhány neten talált térkép alapján elindultunk a megfelelőnek vélt irányba (a főtéri templom melletti utcán, ami kb. a kanyon felé vezetett). Nemsokára el is hagytuk az utolsó házat, majd kukorica- és egyéb termőföldek mellett haladtunk el. Totális köd volt, nem voltunk biztosak benne, hogy fogunk látni bármit is. Ahol a kanyonnak lennie kellett, hatalmas sűrű fehérség volt, de az ösvényünk határozottan arrafelé vezetett, így folytattuk utunkat. Jegypénztárnak nyoma sem volt.

blog_dscn2534.JPG

A kanyonból eleinte csak ennyit láttunk - ebből csak az derült ki számunkra, hogy nagyon mély...

blog_dscn2545.JPG

 A lefelé vezető ösvény - Machu Picchu rosszabb

Miután elértünk a kanyon széléhez, elkezdett az ösvény lefelé ereszkedni. A ködben csak a közelibb növényzetet láttuk, de már az önmagában is elég érdekes volt. Láttunk egy pasit néhány lóval, meg egy helyi, fiatal lányt lefelé kaptatni, valódi turisták csak később jöttek szembe, amikor kb. a kanyon felső harmadánál tartottunk. A két német lány látszólag eléggé kimerülve, verejtékezve, lihegve vonszolta magát felfelé a meredek, köves ösvényen. Azonnal megkérdeztük tőlük, hogy tényleg van-e ez a belépő, de csak értetlenül néztek ránk, semmi ilyesmiről nem hallottak. Egymásra néztünk Szabival, és csak lemondóan fogtuk a fejünket... Azt is mondták, hogy a lenti oázisos hostelben szálltak meg, ami nem is volt drága. Hát, ez van :)

blog_dscn2577.JPG

Azért még egy kicsit továbbmentünk, de nem akartunk túlságosan leereszkedni, nehogy lekéssük a buszt. Az út ugyanis nagyon meredek, és lentről olyan 3-4 óra alatt lehet „kényelmesen” feljönni (lefelé úgy egy-másfél óra). Végül nem jártunk annyira rosszul, mert a köd kezdett szertefoszlani, így fokozatsan kirajzolódott előttünk a kanyon látványa. Még sohasem voltam kanyonban, főleg ekkorában, Szabi szintúgy, így élvezettel bámultuk a tájat egy ideig. Összességében elég sok volt a bénázás meg a szerencsétlenkedés ezzel a Colca-kanyonnal kapcsolatban, de örültünk, hogy végül azért láthattuk, még ha csak felülről is, mert tényleg szép. A kanyont és környékét természetesen meg lehet látogatni szervezett túra keretében is, de mi most is a spórolás és a magánakció mellett döntöttünk, inkább magunk próbáltuk meg felfedezni a helyet. Az eredmény magáért beszél, de hát ez is része az utazásnak. :)

blog_dscn2569.JPG

Lent kígyózik a Colca-folyó, a hatalmas hasadékokban vízesések zuhognak

 

blog_img_20150215_114340.jpg

Balra lent látszik az "Oázis", jobbra fent pedig egy távoli falucska - majd beleszédültünk a látványba...

blog_dscn2591.JPG

Velük már visszafele úton találkoztunk :)

Mikor már szorított az idő, szép komótosan visszasétáltunk, kajáltunk még egyet és felszálltunk a buszra. Ott végignéztük, ahogyan a buszos srác udvariasan, de hajthatatlanul letessékel egy öreg nénit, aki gondolta, jegy nélkül fog utazni. Este megérkeztünk az arequipai terminálra, ahonnan csak késő este tudtunk továbbutazni Cuscoba. Addig dekkoltunk a kényelmetlen műanyag ülések valamelyikén, meg próbáltunk konnektort találni. Csak egyet sikerült, az emeleten, ami egy oltár és egy imádkozópad mellett, illetve egy használaton kívüli orgona mögött volt (???) egy sarokban, de valamilyen ragasztó volt beletömve. Este 11 körül végre felszállhattunk az éjszakai buszunkra, és másnap már Peru egyik legismertebb városában találtuk magunkat...

A bejegyzés trackback címe:

https://szafidelamerikaban.blog.hu/api/trackback/id/tr647377540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gizella Baranyai 2015.05.26. 00:25:20

Kedves Szafi!

Édesapád barátja vagyok. Ő javasolta, hogy nézzem meg a blogodat. Csodás út lehetett.
Régi vágyam, hogy bejárjam a kedvenc földrészem, Dél-Amerikát.Csodásak a képek, és a leírás is. Köszönöm! :)