SzaFi Dél-Amerikában

Ica és Huacachina

2015. május 11. - Székelyi Szabolcs

Icába kizárólag azért mentünk, hogy a közeli nevezetességeket megnézzük, a városban magában nem volt semmi tervünk. Mint kiderült, nem véletlenül.

Ica ugyanis esélyesen pályázik a “Peru leglepukkantabb városa, ahol voltunk” címre. Erős Bolívia-utánérzés jellege volt a településnek: kockásfüzet-elrendezés, félresikerült főtér, hatalmas, fényes, hasznavehetetlen kavalkád, szennyezett levegő, és gagyizmus.

Már az odaút sem volt sima. Éjszakai busszal mentünk, más lehetőség nem nagyon volt. A legolcsóbb busztársaságnál vettünk jegyet 110 Solért fejenként. Ennek visszássága már az induláskor megmutatkozott. Eleve késve érkezett a busz a beszálláshoz, hatalmas volt a fejetlenség a bepakolásnál, a csomagokkal bénáztak valamit, mígnem az egyik utas kissé erélyesebben szólt oda a busztársaság alkalmazottjainak. Akkor elkezdték beengedni az embereket a buszba, de az elindulásra még így is bőven várni kellett. Mi az alsó szintre vettünk jegyet a kényelmesebb ülésekre, amikből 2+1 van egy sorban, vagyis vannak dupla és szimpla ülések is. Egy terebélyes, tipikus bolíviai stílusban felöltözött nő nem oda ült, ahová a jegye szólt (egy dupla ülés egyik felére), hanem egy szimplába. A pasi, akinek valóban ott kellett volna ülnie, el akarta küldeni, de nem sikerült neki, mire megjelent egy alkalmazott, és a pasit kezdte el győzködni, hogy üljön a nő helyére. Ő viszont azt mondta, hogy nem véletlenül szimpla ülésre vett jegyet. Végül is sikerült a némbert elmozdítani.

Az éjszaka közepén egyszer csak megálltunk a semmi közepén, előttünk más buszok, kamionok sorakoztak. Miután már két órája nem mozdultunk, és az ajtó is nyitva volt, gondoltam, megnézem, mi a helyzet odakinn. Esett az eső, a sor elején lévő busz előtt hatalmas mennyiségű föld takarta el az utat, amin víz is folyt keresztül. Alighanem az előző pár nap esőzései miatt felázott hegyoldal csúszott meg, és tette járhatatlanná az utat. Mikor visszaértem, képtelen voltam bemenni a busz folyosójáról az attól ajtóval elválasztott utastérbe, mert bent olyan párás és elhasznált volt a levegő. Ez nem csoda, mivel az egész légtér két apró ablakon szellőzött csak, a légkondit ugyanis lekapcsolták a sofőrök, csak míg bent voltam, nem éreztem a levegő lassú használhatatlanná válásának eredményét. Az ajtó segítségével sikerült egy kis friss levegőt bejuttatnom. Még további másfél órán keresztül maradtunk így; mire elindult a busz, kint már nagyrészt világos volt. Hogy mi történt ott elöl, nem tudom, de óvatosan sikerült áthajtani a leomlott földön.

Ha ez még nem lett volna elég, mindehhez vegyük még hozzá azt, hogy a mögöttünk ülő két gyerek (egy nyolc-tízéves fiú és egy pár éves kislány, hármasban az anyukájukkal két ülésen) folyamatosan zajongtak valamit és hátulról rugdalták a háttámláinkat. Beszólni nem akartunk, mert korábbi megnyilvánulásaiból ítélve elég anyaoroszlán-természetű lehetett a nő, a gyerekek meg elkényeztetettek, és nem szívesen bocsátkoztunk volna velük parttalan vitákba embertársainkra való odafigyelés és tisztelet témakörében.

Szállást persze nem foglaltunk, túl lazák vagyunk már ahhoz. Vaktában indultunk el egy kissé csendesebb, tűrhető levegőjű hely után kutatni. Bolyongtunk is egy ideig, nem tudván, hogy merre érdemes indulni, míg be nem tértünk egy helyre, de aztán kiderült, hogy a másik irányban nem messze van egy forgalmas kereszteződéstől, és ezt csak túl későn vettük észre. Így aztán az állandó zaj és dudálás miatt füldugóval kellett aludnunk. Viszont az is látszott az erkélyről, hogy a kereszteződés átellenes sarkában van több cég buszpályaudvara (errefelé az a szokás, hogy minden fuvarozó cégnek külön állomása van), úgyhogy csomagcipelési szempontból optimális helyen landoltunk. Maga a szállás teljesen jellegtelen volt: négy fal, franciaágy, kis fürdőszoba (rosszul záródó ajtóval), WiFi csak az első és második emelet közötti lépcsőfordulóban (mi a harmadikon voltunk, esélytelen volt), semmi közös helység. Megérkezés után valami harapnivalót akartunk keresni, de jó sok időbe telt, mire találtunk egy normálisabb helyet. Az utunkba kerülő kifőzdékbe nem volt gusztusunk beülni. Séta közben megállapítottuk, hogy minden cukrászdában tökéletesen ugyanazt lehet kapni -- és nem csak a kínálat ugyanaz, az ugyanolyan típusú sütemények mind ugyanolyanok voltak mindenhol, mintha minden cukrászda ugyanonnan szerezné be a portékát.

Amiért idejöttünk, az a várostól pár kilométerre lévő mesterséges oázis, Huacachina volt. Egyébként is tervben volt, és a cuscói szállásunkon beszélgettünk egy kicsit egy japán párral, akiknek nagyon tetszett a hely. Másnap reggeli után fogtunk egy mototaxit, és kivitettük magunkat az oázishoz, ami tényleg pont olyan, ahogy az ember elképzeli: kis tavacska a homokdűnék között, partján zöldellő növényzet és egy pár utcás falucska, a benne lévő épületek döntő többsége szállás vagy étterem. Kicsit üldögéltünk a parton -- a tóban bár lehetett fürdeni, nem volt olyan jó idő és a víz tisztasága sem ütötte meg a minimumot --, aztán felmásztunk az oázis fölé magasodó homokdűnére. Felfele nagyon nehéz volt menni, minden egyes lépésnél majd' térdig süppedtünk a homokba, de fentről nagyon szép kilátás nyílt nem csak az oázisra, hanem a másik oldalon elterülő sivatagra is. Visszafelé már könnyebb volt, valóságos homoklavinában jöttünk le. Leérvén betértünk egy étterembe is, ami egy hostellel és egy bárral volt egybeépítve, valószínűleg izraeliek üzemeltették, és elég jól fel volt készülve a hétvégi bulizók áradatára.

blog_img_20150226_103719.jpg

A látvány, ami a főutca végén fogad

blog_dscn2878.JPG

blog_dscn2870.JPG

blog_dscn2867.JPG

A tó partja

blog_dscn2892.JPG

blog_pano_20150226_144244.jpg

 

blog_pano_20150226_145951.jpg

Kilátás a homokdűne tetejéről

blog_img_20150226_150701.jpg

Bukdácsolunk lefelé

blog_dscn2899.JPG

Az étterem teknőse -- nem fogyasztási célra

Icába visszaérve nem is teketóriáztunk sokat, felszedtük a szállásról a csomagjainkat, és felültünk az első Piscóba tartó buszra.

A bejegyzés trackback címe:

https://szafidelamerikaban.blog.hu/api/trackback/id/tr217451056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fecundus.balbus · http://fecundusbalbus.blog.hu/ 2015.05.14. 03:44:29

A kepek alapjan akar Marokko is lehetne. Nagyon erdekes helyeken jartatok. Biztatlak benneteket, hogy amig tart a lelkesedes (ha meg van), addig folytassatok a beszamolok irasat! Nekem ez nem sikerult. Most, igy egy ev tavlatabol meg mar fakobbak az emlekek. Gratulalok, szep turne volt! Lehet tervezni a kovetkezot.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2015.05.14. 17:22:53

Úgy megörültem, amikor olvastam, hogy az oázis fele veszitek az utatok. Az egy nagy homokozó és játszótér az (hátizsákos)utazóknak néhány napra! Nagyon olcsó, mégis luxus (pl. szinte minden hostelben van úszómedence) Rengeteg kaland, dune buggy, sandboarding és ilyenek, meg a romantikus éjszaka a sivatagban a Tejút alatt... Jah! Meg esténként szinte minden hostelben volt buli és korlátlan kaja, pia kevesebb, mint 10 dolcsiért, ahol ugyanaz az a három alkohol volt mindenhol, a rum, a pisco sour de a harmadikra nem emlékszem, a japánok nem említették véletlenül?