Máncorában minden szép és jó volt, de sajnos az időnk vészesen fogyott, így kénytelenek voltunk tovább állni. Na azért annyira nem szomorkodtunk, hiszen utunk Ecuadorba vezetett, ahol még melegebb van, még több a déligyümölcs és még magasabb a páratartalom, szóval semmi rossz nem történhet, igaz?

Ugyan máncorai ottlétünk alatt semmi érdekeset nem terveztünk csinálni, azért pár nap múlva mégis ránk jött a kirándulhatnék.

Egy több hónapos, távoli tájakon történő utazás közben bizony néha megfárad az ember. Mi is azt hittük, hogy végig csupa móka és kacagás lesz, minden újdonságra gyermeki lelkesedéssel fogunk rácsodálkozni és az úton levés tényét értékelve minden idegtépő helyzetben higgadtan megálljuk a helyünket.

Mèg mindig azon a száraz, sziklás, sivatagos területen vagyunk, ami Észak-Chilétől egészen Ecuadorig terjed a kontinens nyugati partján, és amelynek az Atacama-sivatag is része.

Nem minden városban van külön buszterminál, például Casmában sem. Némi kérdezősködés után viszont ki lehet silabizálni, melyik utcából is indulnak a járatok. Menetrend persze nincsen, így csakis a hallott szóra támaszkodhatunk.