A Machu Picchu fővárosaként is emlegetett Cusco építészetileg egészen más, mint a modern Arequipa. Régi, díszes épületek és boltívek, óváros, macskaköves, hangulatos utcácskák – nem csoda, hogy elnyerte a tetszésünket.

Már az elején nyilvánvalóvá vált, hogy a város bővelkedik mindennel, ami a turistáknak kell: éttermek, bárok, szuvenírboltok és túraszervező cégek mindenütt. Ha az ide látogató önállóan nem tudná eldönteni, hol szeretné elkölteni a pénzét (márpedig nagyon úgy tűnt, hogy a helyiek meg vannak erről győződve), méterenként kapja az erre vonatkozó tanácsokat.

- Vacsorázni mennek? Jöjjenek be hozzánk...
- Nem, köszönjük - hárítjuk el továbbhaladva. Ez különösebben senkit nem zavar, általában tovább magyaráznak, az étlapon szereplő ételeket és áraikat sorolva.
- Perui ételek, pizza, pisco sour, élőzene, vacsoramenü 15 sol...

Egy idő után már nem is reagáltunk semmit (elég fárasztó tíz másodpercenként visszaszólni egy „nem, köszönjük”-öt), de valószínűleg ehhez már hozzászoktak. Ez a nagyon erős nyomulás eléggé zavaró, tényleg két méterenként leszólítanak. Van, aki festményeket árul, mások bizsukat, túrákat, de a legtöbben a masszázzsal próbálkoznak. Nem vagyok biztos benne, de lehet, hogy itt láttuk a távirányítós pasit is, aki csak azt árulta (valami állvánnyal a nyakában mászkálva), de dögivel. Peruban és Bolíviában is elég jellemző, hogy az utcán menet közben próbálnak eladni egy-egy dolgot, amiből pár darabot hurcolásznak magukkal, így elfér a kezükben vagy a nyakukba akasztott dobozban: szövegkiemelőt, cukorkát, rágót, tollat, játékot, kábelt és mindenféle haszontalan csecsebecsét.

Nagy a nyüzsgés a főtéren

Megjegyeznéd elsőre?

Egyik nap valami oktatási intézmény programja zajlott a főtéren, természetesen karneválhangulatban: zenészekkel, táncosokkal, jelmezes csoportokkal

Cuscóban ismét megpróbálkoztunk a couchsurfinggel, félig eredménytelenül: egy srác visszaírt, hogy nem tud fogadni bennünket, de „van egy ismerőse, aki egy kis hostelt működtet 12 sol/fő/éjért”. Ez nem tűnt rossznak, és a neve is jól csengett (Namaste House), így úgy döntöttünk, ezt a helyet fogjuk megkeresni. Ami nem tűnt egyszerűnek, ugyanis a facebook oldalon, amit kontaktnak megadott a srác, csak egy telefonszám volt, de ezzel csak a cuscói terminál internetkávézójában szembesültünk érkezés után, reggel 8-kor. Megpróbáltunk utánanézni a hostelnek, de csak megközelítőleg tudtuk belőni a helyét. Bementünk a belvárosba, hogy megkeressük, de nem jártunk sikerrel. Végül egy belvárosi internetkávézóból felhívtuk a megadott telefonszámot, mire felvette egy Druva nevű srác, akivel megbeszéltük, hogy negyed óra múlva találkozunk a közeli szupermarket előtt. A találkozó meg is történt. Ismerős volt a srác neve, megkérdeztem, hogy ő nem az a Druva-e, akivel couchsurfingen leveleztem. Ő volt, és kiderült, hogy szintén a hostelben lakik. Mellesleg svéd masszázzsal és hangterápiával foglalkozik.

A hostel (vagy inkább kis lakás) egy olyan helyen volt, amit magunktól soha az életben nem találtunk volna meg. Egy jelöletlen fakapun belépve át kellett sétálni egy udvaron, majd még egy vasajtón át felmenni egy lépcsőn a harmadik emeletre (ami igazából a második, de Peruban nincsen földszint, illetve a földszint az első emelet :) ). A kis lakás egy konyhából, egy fürdőből, egy nappaliból és három kis szobából áll, ezek közül csak az egyikben laknak a vendégek, három kis emeletes ágyban. Az egész hely totál krisnás, tele van ganésás falikendőkkel, a konyhában nem lehet húst és tojást használni, az egyik csaj pedig egy holland krisna hívő, aki abból él, hogy dél-amerikai templomok falára szentképeket fest. Itt lakott még a limai Druva az argentin barátnőjével, meg egy perui csaj (a vezető). Elég egyszerű kis szállás, de az arcok meg a hangulat családias, a wi-fi pedig csodálatos. A közelben van egy nagyon jó kis cukrászda egy aranyos kiszolgáló csajjal, kb. minden nap ide jártunk reggelizni. A sütemények nagyon finomak és olyan banánturmixot készítenek, ami önmagában felér egy reggelivel, alig jött át a szívószálon. Peruban egyébként nagyon-nagyon jók a sütemények, sok cukrászda van és minden városnak vagy régiónak van egy jellegzetes sütije, így Peru ebből a szempontból (is) az olyan édesszájúaknak, mint mi, igazi kánaán!

Itt így adják a tejeskávét - vagy inkább kávés tejet? :)

És ez csak a pult egy kis része

Reggelente ezekből készítették nekem a finom jugo-kat...

Ami a környéket illeti, a közelben volt a San Pedro piac, több szupermarket, egy jó kis sétálóutca, a főtér meg úgy 10 percre. Vicces, hogy pont így hívják a piacot, ugyanis elég sok turista próbálja ki Cuscóban a san pedro kaktuszt, amelyhez könnyedén, teljesen legálisan lehet hozzájutni a mercadoban. Az ember megveszi a növényt, elmagyarázzák neki az elkészítését, majd elvonul valahova flesselni. Természetesen mi csak beszámolókat olvastunk róla, a legtöbben olyasmiket írtak, hogy nyugodtak lettek, nem volt félelmetes, úgy érezték, hogy eggyé váltak a természettel, fontos gondolatokra ébredtek önmagukkal kapcsolatban stb. stb. A hostelünkben volt egy elég fura orosz srác, aki szintén vett ilyen cuccot. Mondta, hogy elmegy egy közeli erdőbe, megfőzi a nagy adag kaktuszát, és ott marad két-három napig, van-e kedvünk vele tartani? Kérdésünkre, hogy mikor megy, azt válaszolta, hogy „ööö...most!”. Mi éppen indultunk valahova, úgyhogy sajnos nem tudtunk csatlakozni. :) Pár nap múlva, miután visszatétünk Machu Picchuról, megint láttuk a hostelben, de semmi különöset nem észleltünk rajta, ugyanolyan (fura) volt, mint előtte.

"Az utcánk"

Templom a San Pedro piac/tér mellett

Cuscóba egyáltalán nem csak a Machu Picchu miatt érdemes eljönni (sőt...), van itt bőven látnivaló. Aki ide érkezik, és szeretne minél több helyre eljutni a környéken, annak javaslom valami központibb turist info felkeresését és az ún. turista jegy megvételét. Ez azt hiszem, 170 solba kerül, de el lehet menni vele Sacsaywamanba, Pisacba, Ollantaytambóba, egy csomó múzeumba meg még egy rakat helyre. Ez így sokkal jobban megéri, mint mindenhova külön-külön megvenni a jegyet, de sajnos mi erről csak később szereztünk tudomást.

Sacsaywaman felé ilyen utcákon vezet az út

Peruban rengeteg féle kukorica terem, burgonyából kb. 2000 fajta

Elsőnek a Cusco felett elterülő, ősi romokkal teli Sacsaywamant vettük célba, ami némi meredeken felfelé mászás után a központból is megközelíthető. Útközben találtunk egy érdekes helyet, ami (gyógy)növényekkel kapcsolatos múzeum, bolt és vega étterem is volt egyben. Körbejárva meg lehet nézni, hányféle kukorica, mennyiféle gabona, levél és virág létezik Peruban, amit az emberek akár a mindennapokban, akár gyógyításhoz használnak, milyen összetevőik vannak és milyen betegségekre vannak jótékony hatással. Itt vettünk néhány érdekességet: kokás quinoaszeletet (jó sok energiát ad!), chuchuwasi cukorkát (kifejezetten nőknek), ayahuasca- és san pedro porból készült teát (ezek így teljesen „ártalmatlanok”, mindössze lazító hatásuk van, kb. gyógyteának felelnek meg). Ezek a piacon vásárolt hatalmas darab palo santóval és még néhány egyéb, számunkra ismeretlen, de érdekesnek tűnő füstölővel együtt már egy egész jó kis csomagot alkottak.

Továbbsétálva megérkeztünk Sacsaywaman bejáratához, ahol két fickó rögtön tájékoztatott bennünket, hogy 70 sol a belépő (mi is így tudtuk). Ügyes volt, mert nem támadott le bennünket egyből az ajánlatával, de végül csak oda lyukadtunk ki, hogy a terület egy részét lóval is bejárhatjuk 40 solért, amit természetesen el tud intézni, itt várja a haverja, hogy a kocsijával odavihessen bennünket az istállókhoz. Eléggé sokalltuk a belépőt, és már egy ideje álmodoztunk a lovaglásról is, így belementünk. Fogalmunk sem volt, mennyire hihetünk a fickónak („lehet, hogy most fognak elrabolni minket”), de beültünk velük a kocsiba, és pár kilométerrel odébb tovább követtük őket egy saras ösvényen, ami végül tényleg egy istállóhoz vezetett (= tisztás lovakkal). Az egyikük maradt velünk, aki gyalog kísért bennünket. A túra végül is elég élvezetesre sikerült (bár szegény lovak néha ijesztően csúszkáltak a sártengerben): szép helyeken jártunk, és némi romokkal kapcsolatos információt is sikerült kiszednünk a csak spanyolul beszélő cuscói lovászfiúból.

Ilyen helyeken sétálgattunk a lovakkal - azért nem rossz!

A Hold Templomának egy részlete, háttérben a Cuscót körülvevő hatalmas hegységgel - valamerre arrafelé lapul Machu Picchu is...

Vagy két órát sétáltunk, míg végül egy mező mellett, egy sárral borított út szélén szólt nekünk a srác, hogy szálljunk le és induljunk el abba az irányba, ott lesz majd a Krisztus szobor (egy jellegzetes, nagy fehér szobor az egyik domb tetején, a belvárosból is látni), és tovább menve visszajutunk a városba. Majd fogta a lovakat és elindult visszafelé. Menet közben belefutottunk egy másik romba, de közölték, hogy 40 sol a belépő (nevetséges), így belülről nem, csak 10 méterről néztük meg. Lassan megláttuk Krisztust, de odáig már nem jutottunk el, ugyanis hatalmas vihar készülődött. Valami aloe verás krumpliföldön lecsúszkáltunk a betonútig, és lábunkat szedve elkezdtünk lesietni egy végtelenül hosszú, kis házakkal szegélyezett keskeny lépcsőn, amiről úgy véltük (helyesen), hogy a belvárosba vezet. Nagyjából akkor kezdett el szakadni, amikor leérkeztünk, így a hostelig volt időnk szépen megázni. Jut eszembe, az időjárás végig klasszikus andoki perui volt: nappal kb. 15 fok, szél és sok eső.

Kúszik a vihar Cusco fölé

Ebben a városban nem voltunk múzeumban, és templomokat sem néztünk meg belülről, ez utóbbi program egyébként sem szokott túlságosan lekötni minket. Leginkább a városban sétáltunk, elvittük a ruháinkat mosodába (kb. 5 sol volt kilónként), meg jó éttermekre vadásztunk. Kettőt emelnék ki, egy szusizót (ez drága, de megéri) és egy vega helyet, ahol 6 sol egy fincsi, háromfogásos ebédmenü. Sosem értettem, hogy ha ennyi pénzből meg lehet oldani egy ilyen kajálást, mi a francért kérnek el egy közepes, de annál szarabb pizzáért 40 solt? Amúgy nem tudom, hogy itt Dél-Amerikában miért olyan nehéz összehozni egy jó pizzát, de tény, hogy ezzel kapcsolatban legtöbbször csalódnunk kellett: drága, kicsi és rossz. Ráadásul errefelé valamiért nem divat a feltétek halmozása, a legtöbb helyen nincs is olyan pizza, amin két vagy több dolog van. Itt a napolitana a legnépszerűbb. Mindenesetre hamar leszoktunk az Argentínában, kényszerből (csak hús mindenhol, ugye) oly sokszor fogyasztott „megmentő” ételről, a pizzáról: a legtöbb egyszerűen borzalmas. Hálistennek viszont Peruban is létezik a pestós tésztának hazudott, ám elég finom kaja, ami igazából egy spenót- és bazsalikomszószos tészta, na ezt sokszor ettünk. Meg sült halat...

Benéztünk egy szimpatikus bárba is, ahol ismét tapasztalhattuk a botrányos perui vendéglátást. A kerthelyiséges pubban épp egy koncertecske ment, és csak egy-két társaság sörözgetett. Odamentünk a pulthoz, ahol az alkalmazottak a haverjaikkal beszélgettek. Hosszú percekig történő egyeztetésünk után letisztázódott, hogy van vörösbor és narancslé, így ezeket kértük. Intettek, hogy üljünk le. Várakozás. 10 perc után odamentem a pulthoz és kérdeztem valamit, csak mert kíváncsi voltam, hogy tesznek-e bármilyen erőfeszítést annak érdekében, hogy megkapjuk az italainkat, de ahogyan sejtettem, ugyanolyan pózban ültek tovább és fesztelenül beszélgettek a haverjaikkal, mintha mi sem történt volna. A srác kissé zavartan nevetgélt, mint akit csintalanságon kaptak, és mintha elindult volna valahová. Direkt nem presszionáltam őket közvetlenül, kíváncsi voltam, mikorra hozzák össze ezt a rendkívül bonyolult feladatot. Ezután láttunk némi mocorgást, meg mintha egy üveg borral mászkáltak volna a pult és valami raktár között, de még mindig nem történt semmi vagy 20 percig. Végül több mint fél óra után kaptuk meg a narancslét és a pohár bort. :D Igazából annyira nevetséges volt az egész, hogy csak röhögni tudtunk rajta, de mondjuk épp jó kedvünkben voltunk.

A bár bejárata, amiről azt hittük, hogy jó

Cuscóhoz viszonylag közel van Pisac, Maras, Urubamba, Chinchero, Ollantaytambo, ezekre a helyekre érdemes elmenni. Mi Cuscóból csak Pisacba látogattunk el, a többit igazából már Machu Picchu felé menet néztük meg. Pisacban van egy híres romváros, ami egyrészt baromi nagy, másrészt egy jó nagy hegyen van a város mögött, tehát a látogatás kitesz egy kellemes egész napos túrát. Odafele collectivóval mentünk (a Puputi utcából indulnak, 4 sol/fő). Pisac egy szép kis völgyben, folyóparton terül el, s amint az ember átsétál a hídon, már le is támadják a taxisok. A romokat háromféleképpen lehet meglátogatni: feltaxizni a betonúton a jegypénztárig, körbesétálni, majd visszataxizni (ennek túl sok értelmét nem látom, mert a terület hosszanti irányú, és túl nagy ahhoz, hogy végignézzük, aztán visszasétáljunk az elejére), feltaxizni, majd a másik oldalon lesétálni a hegyoldalban (mi ezt választottuk), vagy pedig felmászni a hegyoldalban és ugyanott visszamászni. Utóbbi megoldás nem könnyű, és kellő időt kell rá szánni. Felfelé minimum 2 óra szerintem, nagyon meredek. A másik oldalon, amerre a taxik járnak, szintén vissza lehet sétálni természetesen, de az egy kb. 10 km-es kerülőúton köti össze a bejáratot és a települést. A taxi jó drága volt, természetesen kétszer annyi, mint ahogyan tudtam (25 sol összesen), de azon még nagyobbat néztünk, hogy a kirakott plakátok szerint 60 solért visszavisznek Cuscóig. Ugyebár mi 8 solért jöttünk ide Cuscóból collectivóval. Nem tudom, ki az, aki kifizet kb. 6000 forintot egy egyórás utazásért, de ezek szerint léteznek ilyenek.

Kanyargunk lefelé Pisacba - a háttérben jobbra a romváros egyik csücske, amelyről visszacsorogtunk a faluba

A romvárosba való belépőnek alaposan utánanéztem a neten és 40 solról olvastam, így eléggé meglepődtünk, amikor közölték, hogy csak kombinált jegyet lehet venni, ami 70 sol fejenként. Ezzel három másik helyre is el lehet menni (Ollantaytambo, Moray és Chinchero). Már kicsit untuk, hogy a helyszínen mindig kiderül, hogy minden máshogy van, mint gondoltuk (illetve mint ahogy egy éve volt), de nem volt mit tenni. Pisac egyébként nagyon megérte, és én simán meglettem volna csak ezzel is, Machu Picchu nélkül. Lenyűgöző a kilátás, kirándulásnak is jó, kevés a turista és minden zugát meg lehet nézni. Több egységből áll a terület, vannak mindenféle épületegyüttesek és egy kis sziklába vájt alagút is. Az útvonalat nem nagyon lehet eltéveszteni, de ne lepődj meg, ha odamegy hozzád egy 7-8 éves kisgyerek és felajánlja (némi apróért cserébe, persze), hogy elvezet az ösvényen Pisacig.

Akadnak meglepetések lefelé menet

A kép jobb oldali füves része volt a Kulturális Minisztérium helyi épületének udvara. Amikor elhaladtunk mellette, éppen egy elegánsan felöltözött, inges férfi heverészett a fűben :D

A hegyoldalban lefelé vezető út nagyon szuper, a végén teraszok között, patak mentén, majd két nagyobb és egy kisebb vízesés mellett vezet az út. Mivel semmiféle bódét, sorompót vagy jegypénztárat nem láttunk, felmerült bennünk, hogy vajon aki innen közelíti meg a romváros csúcsát, kötelezi-e bárki belépőjegy megvételére... Aki próbálta már, ossza meg velünk a tapasztalatait!

A faluba beérkezve az ember akarva akaratlanul belefut egy hatalmas kézműves vásárba, ahonnan nehéz költekezés nélkül eljönni, tényleg szép cuccok vannak. Továbbhaladva egy térre érkezünk, amelynek majdnem az egyik sarkán van egy nagyon jó kis empanadázó/étterem: a pasi egy akkora, kb. 3-4 méter széles kemencében süti a jókora empanadákat, amekkorát még életünkben nem láttunk. Ettünk is egy-egy sajtos-spenótosat (4 sol volt darabja). Némi kérdezősködés után megtaláltuk a helyet, ahonnan a collectivók Cuscóba mennek, el is kaptunk egyet ami épp indult, és az ideútért. kb. azonos áron hazavitt bennünket. Mi 11 körül indultunk Cuscóból és este 6-7 körül érkeztünk vissza.

Eztuán következett dél-amerikai utazásunk egyik legstresszesebb etapja, a Machu Picchu. Stresszes volt, mert alaposabb utánaolvasás után tudtuk, hogy ez bizony drága, hosszú és bonyolult kiruccanás lesz...

*** (NEM) AJÁNLÓ ***

Vega étterem: a nevére nem emlékszem, de a Tigre és a Tecsecocha sarkán van. Ebédmenü 6, vacsoramenü 5 sol, és nagyon finom!

Vega hamburgeres: a Plaza Sanfrancisconál van a Santa Clara utcán. Jó kaják vannak, pl. sült yuca, lencse- és szejtánpogácsás hambik stb, utóbbi íze jó, 5 solba kerül, de kicsi, jóllakni nem lehet vele.

Bambu Sushi & Noodle Bar: nem az olcsóbbik helyek közé tartozik, de a kaják eléggé rendben vannak, a kiszolgálás pedig már szinte túl udvarias. :)

Namaste House: nekem az jött le (a megtalálásának körülményeiből és az ott tapasztaltak alapján is), hogy elsősorban azokat látják szívesen, aki legalább minimális szinten tud azonosulni a filozófiájukkal. Tehát ha minden nap stake-et sütnél a konyhában és a krisnásokat is rühelled, inkább ne keresd fel őket.

Cukrászdák úgy általában: rengeteg van és isteniek a sütemények, úgyhogy kár lenne kihagyni!

Sacsaywaman: lóval jó élmény volt (de mi csak egy részén jártunk), és ha az embernek van turistajegye, gyalogszer is biztos megéri, de rá kell szánni jó pár órát.

Pisac: ajánlom mint egynapos programot, van benne természet, történelem, közel van Cuscóhoz (= 2 órán belül el lehet jutni oda). Főleg akkor érdemes megnézni, ha Machu Picchu nem szerepel a tervek között.