SzaFi Dél-Amerikában

SzaFi Dél-Amerikában

El Bolsón, a bohém kisváros

2014. december 25. - VZsó

Soha nem örültünk még úgy hegyeknek, mint az El Bolsón felé tartó buszúton. Perito Moreno után bármi felüdülés lett volna, de kegyes volt a sors, El Bolsón még az elviselhetőnél is jobb élményeket tartogatott - annak ellenére, hogy komoly kihívásként éltük meg eldugott kis hostelünk megtalálását.

Általában azért valamennyire ki szokott lenni táblázva a hostel neve, főleg, ha az a belvároson kívül esik. Térképünk szerint a Hostel Meridiano '71 nevű szállásnak a központtól több mint 2 km-re, valahol a főút mellett kellett lennie. A vártnál később futott be a buszunk, és mire kiértünk a városból, már besötétedett, ami eléggé megnehezítette a fák között megbújó házikó megtalálását. Sehol sem leltük a hostelt, és én kezdtem elveszteni a lélekjelenlétemet. Végső elkeseredésünkben bekopogtattunk egy házba, ahol egy család lakott. Az egyik kiscsaj beszélt valamennyire angolul és megengedték, hogy még egyszer megnézzük a neten, hol is van a keresett hely. A térképtől ők sem lettek okosabbak, így voltak olyan kedvesek hogy felhívták a tulajt, aki elmagyarázta nekik, hogyan lehet odajutni. Fogták a kutyát és elkísértek bennünket. Később vettük észre, hogy valahol elhagytunk egy szatyor gyümölcsöt - valószínűleg a család nappalijában, de így legalább tudtunk adni nekik valamit cserébe :)

Pár perc séta után megérkeztünk a nagyon eldugott, nagyon hülye helyen álló hostelbe. Az egyik buszmegálló mögötti, a világítás nélküli sötét utcán tökéletesen észrevehetetlen ösvényen kellett volna lefordulnunk, és vagy 50 métert tekeregnünk a fák közötti kis földúton. Már akkor utáltam a még ismeretlen tulajdonost, amiért semmilyen táblával vagy jellel nem segíti a szerencsétlen turistát, aki ráadásul fáradt, éhes, fázik, pisilnie kell és minden más baja van. Ám hamar megbocsátottam neki, mert kiderült, hogy egy nagyon rendes, negyvenes venezuelai pasiról van szó, aki mindenben segített nekünk, hasznos tanácsokkal látott el bennünket és nagyon jókat beszélgettünk. Azért azt megjegyeztük neki, hogy beruházhatna néhány biciklire, mivel a biciklibérlés jelentősen megkönnyítené a hostel és a város közötti közlekedést. A buszról ugyanis, amivel be tudtunk volna utazni, senki nem tudta, hogy pontosan mikor közlekedik. És ha az ember napközben bemegy a központba, onnan elkirándul, túrázik egész nap, visszasétál a szállásra, majd este megint bemegy a városba (inni egy sört, bevásárolni stb.) és aztán onnan megint hazasétál, az egy nap összességében elég fárasztó tud lenni.

A tulajdonos, Roy egyébként 20 év mérnökinformatikus pályafutás után döntött úgy, hogy egy el bolsóni hostelben fog dolgozni. Igazából egy idősebb pasié a ház, amire először csak felügyelt Roy, majd megkérdezte a tulajt, nem akar-e egy hostelt működtetni. Aki rábólintott, úgyhogy Roy elkezdte hostellé alakítani: kifestette, berendezte stb. Nagyon szép hostel egyébként, belül színes faház, jó nagy kerttel, verandával. Egyik este hosszú beszélgetést folytattunk vele "Hogyan változtass az életeden, ha nem vagy vele elégedett?" témában. Azt mondta, most ötször kevesebbet keres, mint anno mérnök informatikusként, de ötször olyan boldog itt.

hostelszabi.jpg

Szabi a hostelben, reggeli után

hostel.jpg

 A szállásunk :)

Nem is csodáljuk, hiszen El Bolsón nagyon kellemes helynek tűnt. Gyönyörű a környezete, kellemes az időjárás, szép, színes a belváros, sok a fiatal, van mindenféle szolgáltatás, szórakozási és kirándulási lehetőség. A wikipedia szerint a várost Chiléből bevándorló németek alapították, amelyet a 70-es évektől elleptek a kertészkedéssel és kézműves dolgokkal foglalkozó buenos airesi hippik. Ennek hatása még ma is erősen érzékelhető nem csak az öltözködésben (sok a színes ruhás, "alternatív" arc), hanem a rengeteg helyi, kézműves termék népszerűségében is. Heti több alkalommal tartanak piacot a főtéren, ahol egyszerre megtalálható a saját készítésű ékszereit áruló csíkos gatyás raszta, a nagyon jó vega szendvicseket árusító középkorú hölgy (istenem, az első alkalom, hogy normális vega kajához jutottunk!!!), a friss összetevőkből turmixot gyártó fiatal csaj és a növényi magvakat áruló japán bevándorló. Rengeteg féle kézműves sör, fagyi, lekvár, sajt és csokoládé kapható. A legnépszerűbbek az erdei gyümölcsös ízek, ugyanis a helyiek erdei bogyós gyümölcsöket is termesztenek, de az eper is nagyon közkedvelt. A kézműves sört mi is több ízben kipróbáltuk és itt ettünk először normális pizzát is. A legalább negyven féle kézműves fagyinak sem nagyon tudtunk ellenállni...

Már Uruguayban és Argentína más részein is feltűnt, de talán a legkirívóbban El Bolsónban, hogy az emberek nagyon fiatalon vállalnak gyereket. Alig húszéves párokat láttunk babakocsit tologatni, de sokuknak már egy nagyobbacska fia vagy lánya is volt. A kicsiket viszik magukkal mindenhova, késő este is tele van a város legjobb fagyizójának tartott Jauja fiatal családokkal. Nagyon sok a kamaszgyerek is, akik már meglepően fiatalon autót vezetnek. Esténként leparkolnak valamelyik belvárosi utca szélén, nyitott ajtók mellett üvöltetik a latinos bulizenéiket és kólázva vagy sörözgetve bandáznak az autó körül. A főtéren van egy kis tó (régen egyértelműen úszómedence volt), ami körül esténként mindenütt ilyen serdülőbandákat látni. Sok fiatalt láttunk dolgozni is (buszterminálon, boltban). A másik, hogy az emberek errefelé nem lehajtott fejjel mászkálnak, hanem kedvesen néznek egymásra és gyakran mosolyognak, sőt köszönnek is. Egyik este egy eldugottabb, sötét helyen ültünk a tó szélén, amikor egy fiatal srác közeledett felénk. Egy csomó más útvonalon is mehetett volna, de pont mögöttünk ment el. "Vajon mit akarhat?", indult be egyből az otthon megszokott gondolatmenet. "Hola chicos, todo bien?" ("Helló srácok, minden oké?") Ennyit mondott oda, majd továbbsétált. Többször tapasztaltunk hasonlót, főleg El Bolsónban. Még mindig furcsa, de kezdjük megszokni, hogy errefelé a "Hogy vagy?" / "Minden rendben?" a köszönés része (Uruguayban és Argentínában is), sőt, nem is csak köszönéskor mondják, hanem csak úgy is, miközben elmennek melletted az utcán, anélkül, hogy választ várnának a kérdésre. Lehet, hogy ez itt már megszokott formaiság, de nekünk nagyon tetszik ez a kis kedvesség.

Különösen szépnek tartottuk, hogy szinte minden felirat, cégér fából vagy kőből volt megmunkálva, kifaragva. Rengeteg helyen még a "wi-fi" felirat is egy szép faragott, lakkozott fatábla volt. Sok a hippis témájú street art, színesre festett falfelület, faragott szobor, erőszakmentességet hirdető stencil. Maga a belváros is tisztábbnak, rendezettebbnek tűnt, mint máshol. Ugyanakkor a központtól kijjebb elképesztően lepukkant utcákat és házakat is láttunk, de a legdurvábbak azok az autók. Egyelőre nem sikerült megtudni, miért közlekednek olyan százszor össze-vissza tört tragacsokkal, amelyeket már csak a jóisten tart össze. Szabi előszeretettel fotózta ezeket, keresve a legsiralmasabb állapotban lévő kocsit. Úgy tűnik, itt a funkcionalitás oltárán előszeretettel áldozzák fel a külcsínyt. Egyébként viszonylag sok lovast is láttunk, és több olyan telket, amin lovakat tartanak.

tragacs.jpg

Egy átlagos el bolsóni autó - még működik! :)

bolson.jpg

Kutacska a belvárosban

bolson2.jpg

Biztos nem antikapitalisták

stencil.jpg

El Bolsónban is gyakran találkoztunk kóborkutyákkal, akik előszeretettel kísérik el az embert ide-oda. Roytól megtudtuk, hogy azért vannak ilyen jó állapotban, mert mindenki törődik velük egy kicsit. ("They are the dogs of the street, of everybody.") Neki is van egy "kóborkutyája", egy nagy németjuhász fajta, amelyik hetente párszor meglátogatja a hostelt és megeszi a Roy által összegyűjtött és kikészített csontokat, meg egyéb maradékokat.

A havas csúcsú Piltriquitron-hegy lábánál fekvő város környéke számos túracélpontot kínál. Mivel annyira tetszett nekünk a hely, hogy a tervezett három helyett négy éjszakát töltöttünk itt, volt időnk kirándulni és pihenni is. Nagyon vágytunk már ugyanis egy olyan napra, amikor nem megyünk sehová (legfeljebb valami élelmet szerezni), csak pihenünk meg netezünk a hostel verandáján. Ahogyan azt már Szabi említette, a "netezés" a legtöbbször abból áll, hogy hostelt keresünk és foglalunk, couchsurfereknek írunk, tájékozódunk a következő úticélról, buszjáratokat keresünk, blogot írunk és szerkesztünk, fényképeket méretezünk át és válogatunk. Ezekkel simán el is megy egy nap. :)

Három kiránduást tettünk a környéken. Ebből kettőt egy napon, ami elég nagy hülyeség volt, mert a végén már hullaként vonszoltuk magunkat haza. De megérte, mert tényleg szép helyeken jártunk.

El Bolsóntól délre fekszik egy Lago Puelo nevű falucska, s mellette az azonos nevű tó, illetve nemzeti park. A városból könnyen megközelíthető egy busszal, és nem is drágán. Viszont a nemzeti park bejáratánál, annak rendje szerint felszállt egy nő, hogy beszedje a nemzeti parkba szóló belépők árát. Itt ismét megtapasztalhattuk a szokásos, belépőkkel kapcsolatos argentín lehúzást: helyieknek 15, argentínoknak 25, külföldieknek 50 pesó. A parkban a tavat és egy kilátót szerettünk volna megnézni, ami kb. egy óra alatt is teljesíthető, de mi a tájban gyönyörködve eltöltöttünk itt vagy 3 órát.

lagopuelo_pano.jpg

lagopuelo2.jpg

Nagyon tiszta volt a víz. Ilyen madarakat láttunk mindenütt a környéken.

lagopuelo_kilatas.jpg

A kilátóból. Érdemes volt annyit mászni meredeken felfelé...

A nemzeti park után tervben volt még a falu meglátogatása, egy ottani ebéd, majd egy közeli folyópart, de olyan sokáig elvoltunk a tónál, hogy már estefelé járt, így (a faluban elköltött, ebédnek nehezen nevezhető táplálkozás után) visszatértünk El Bolsónba. Eldöntöttük, hogy a másnap pihenéssel fog telni, így este nekiindultunk a városnak valami szórakozás után kutatva. Roy egy El Sol nevű bárt javasolt, de figyelmeztetett bennünket, hogy éjjel 1 előtt nem nagyon nyitnak ki (!) a helyek. Kb. este 11-től sétálgattunk a központban fel-alá, de az El Solban semmiféle életnek nem volt jele. Elkezdtem fázni, így betértünk egy helyre kézműves sört inni.

- Sörözni szeretnénk, lehetséges?
- Persze, van egy csomó fajta, természetesen ihattok.
- Áh, szuper...
- De nem ma, mert sajnos épp zárunk. Holnap reggel már jöhettek újra.

Köszi :D

Viszont itt azt is megtudtuk az egyik vendégtől, hogy az El Sol most nem üzemel valami átalakítás miatt, szóval hiába várjuk, hogy kinyisson. Ugyanabban az utcában láttunk egy partihelynek tűnő épületet, ahonnan nem túl bizalomgerjesztő zene szólt, de kíváncsiságból bementünk, hogy lecsekkoljuk, milyen itt az éjszakai élet. Egészen megdöbbentő élményben volt részünk. Miután befizettük a fejenként ezres belépőt (???), átkutattak minket és végigmentünk a folyosón, tulajdonképpen egy diszkóba érkeztünk, ami tele volt tinédzserekkel. Vettem egy jó drága sört (a legolcsóbbat), hátha attól jobb lesz, és leültünk nézelődni. Továbbra is furán, de leginkább öregnek éreztük magunkat. Az átlagéletkor úgy 13-16 között mozgott, szerintem. Ehhez képest (én nem vagyok annyira prűd, de) botrányosan néztek ki azok a kamaszlányok. Magassarkú telitalpú cipő, és nagyon kevés ruha, komolyan volt, aki épphogy fel volt öltözve. Szóval az időnk nagy részét azzal töltöttük, hogy ezen szörnyülködtünk és közben figyeltük, hogyan csajoznak meg pasiznak a kamaszok. Azt hiszem, olyan egy órát bírtam ott tölteni, majd a telehányt lépcsőn és a szekusokon keresztül távoztunk a helyszínről.

Másnap csak főzőcskéztünk, Roy-al beszélgettünk, a hostelben pihiztünk, meg a bloggal foglalkoztunk, hogy legyen erőnk a következő napra. Utolsó nap reggeli után Roy tanácsára a közeli vízeséshez (Cascada Escondida) kirándultunk. A vízesés völgyébe egy hegyet megmászva lehetett lejutni. Itt elidőztünk kicsit, bámultuk a lezúduló víztömeget és a folyót, meg élveztük az erdőt.

vizeses1.jpg

vizeses2.jpg

Cascada Escondida

Megnéztük a pihenő melletti botanikus kertet (semmi extra, főként erdei fákat és sziklakerteket láttunk) és találtunk egy kempinget is, ami tulajdonképpen egy jó nagy telek volt. Hatalmas területen szellősen terülnek el faházikók (alvásra), közösségi célú épületek, csirkeketrec, istálló, egy kisebb tavacska, fóliasátor, zöldség- és eperveteményes. Ezeket mind megmutatta nekünk egy kedves francia csaj, aki itt "woofeezott", vagyis napi pár óra telken való munkáért cserébe ételt és szállást kap. Ő még csak egy hete van itt, de egy másik francia lány, aki csak egy napra akart ide jönni, már hat hónapja itt van. :) Kérdésemre elmondták, hogy általában olyan munkákat kapnak, mint a fűnyírás, a faházak és a többi épület takarítása, rendben tartása, kertészeti munkák, állatok etetése és gondozása, vendégek informálása.

biokert.jpg

Biokert a kempingben

Visszasétáltunk a hostelbe, majd ebéd után az El Bolsón védjegyének számító Cerro Amigo nevű hegy felé vettük az irányt. Úgy hallottuk, van ott egy kilátó. Előtte beugrottunk a Via Bariloche busztársaság városközpontban lévő irodájába, hogy megvegyük másnapra a Barilochéba szóló jegyünket. Igazából már ekkor is nagyon el voltunk fáradva, és vacilláltunk, hogy felmenjünk-e a hegyre, de úgy döntöttünk, legalább megnézzük, mi van arrafelé. A városból jó 30 perces sétával értünk a hegy lábához, ahonnan még kicsit kellett sétálni felfelé, miközben nagyon szép cabaña-kat (kiadó faházak) és telkeket láttunk. Egy ponthoz érkezve háromfelé lehetett továbbmenni: déli kilátó, kereszt és északi kilátó. A déli kilátó volt a legközelebb, így kierőszakoltam Szabinál, hogy csak odáig menjünk el. Hamarosan ki is értünk egy sziklához, ahonnan valóban rá lehetett látni valamennyire a városra, de nem volt olyan nagy szám, a környező hegyek látványa annál inkább. Észrevettem egy lefelé vezető ösvényt, és sajnos a kíváncsiságom erősebb volt, mint a józan ész. Gondoltam, errefelé biztosan le lehet jutni a hegyről úgy, hogy a szálláshoz viszonylag közel lyukadjunk ki. Hát tévedtem. Illetve biztosan ki lehet jutni valahogy, de mi mindenütt csak egyre gazosabb, egyre szűkebb és egy ponton szakadékba torkolló, vagy egyszerűen csak áthatolhatatlan bozótban végződő utakba botlottunk. Még most is érzem, ahogyan a szúros tövises bokor ága végigszánt a vádlimon, miközben megpróbálok átmászni egy kidőlt fatörzsön. Miután majdnem egy órát céltalanul tejeregtünk a bozótban, Szabi felvetette, hogy kezdjünk el felfelé mászni, előbb-utóbb muszáj lesz kilyukadnunk valami járható útra. De végül meggyőztem, hogy menjünk vissza oda ahonnan indultunk, amíg még emlékszünk rá, merre jöttünk, és menjünk szépen vissza a normál turistaúton. Telekarcolva, növényi maradványokkal a hajunkban és nagyon piszkosan térünk vissza a városba (a kilátóból lefelé láttunk egy raszta srácot meg egy raszta csajt, akik szedték a fáról a cseresznyét - a srác spanglival a szájában), és onnan még hátravolt egy bevásárlás, meg a hazaséta...

cerroamigo1.jpg

Kilátás a Cerro Amigoról

cerroamigo2.jpg

Egy cabaña a környéken. Megpihennék itt...

cerroamigo3.jpg

Szabi lába az egész napos túrázás után :D

Estére már csak a pihenés, pakolás és szendvicskészítés maradt. Másnap késő délután indult a buszunk, így még elvoltunk kicsit a hostelben, majd délután elindultunk a városba, hogy utazás előtt együnk még egy olyan finom vega szendvicset a piacon. Már a belvárosban voltunk, amikor rájöttünk, hogy a hostelben hagytuk a kanálgépeket... Szabi feláldozta magát és visszament értük, közben a csomagokkal együtt egy árnyékos helyen vártam őt. Akkor tapasztaltam meg először, mennyire rossz telefon nélkül (erről lesz egy külön bejegyzés...): fogalmam sem volt, mennyi idő telt el (időérzék fejlesztéshez kiváló szituáció), és hogy mihez kedjek, ha valamiért Szabi nem jönne vissza, és persze azon is aggodalmaskodtam, hogy visszajön-e időben, hogy elérjük a buszt. Meg kell tanulnom nyugodtnak maradni ilyen helyzetekben. Természetesen Szabi épségben visszatért, de sajnos a piac már bezárt, így a finom estebédről le kellett mondanunk. Nem baj, a buszt elértük, elindultunk hát Bariloche, utolsó argentín állomásunk felé.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szafidelamerikaban.blog.hu/api/trackback/id/tr497000893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása