SzaFi Dél-Amerikában

SzaFi Dél-Amerikában

Karácsony Pucónban

2015. január 12. - VZsó

Azt tudtuk, hogy Pucón egy szép és takaros kisváros. A valóságban még szebb és még takarosabb. Kisebbnek és puritánabbnak gondoltuk, de itt – elsősorban a turizmusnak köszönhetően – igazán el van kényeztetve az látogató.

Argentína után felüdülés volt ez a tiszta, szolgáltatásokkal, étkezési, szórakozási és túrázási lehetőségekkel teli hely. Ehhez jött még a közeli Villarrica vulkán nem mindennapi látványa. De talán az egyik legpozitívabb csalódás az volt, amikor a fagyizóban a fiatal srác (érzékelve a spanyollal kapcsolatos bizonytalanságunkat) mosolyogva megkérdezte: „Do you speak English?” A későbbiek során is azt tapasztaltuk, hogy itt sokkal többen beszélnek angolul, mint Argentínában.

A hostelünk egy színes, helyes emeletes faház volt, amit egy kis család üzemeltetett. Tudtuk, hogy a karácsonyt itt fogjuk tölteni, így nyugodt napokra készültünk. Azért némi izgalmat is tartogatott Pucón: minden sarkon a vulkán megmászására csábították az embert... Először csak vágyakozva néztük a szervezett túrákat kínáló boltok hirdetéseit, amelyek a túrákon készült fotókkal próbálták még csábítóbbá tenni a kirándulás ígéretét. Viszont nem volt olcsó. Aztán elkezdtünk filózni azon, hogy tulajdonképpen elmehetnénk. Amióta itt vagyunk, még egyetlen szervezett kirándulásra vagy túrára sem fordítottunk összegeket, ráadásul most karácsony lesz, plusz a szülinapom is, és ezek ugye mindig jó kifogások a pénzköltésre. Végül tehát úgy döntöttünk, hogy másnap körülnézünk és felmérjük a piaci kínálatot. Aznap este csak egy-két helyet találtunk nyitva, de azok vagy nagyon drágák voltak, vagy már beteltek a túráik.

Az első szembejövő „tourist info” nevű helyről azt gondoltunk, valóban az, aminek látszik, tehát információkat kaphatunk a vulkántúrákat kínáló helyekről és tarifáikról. Ügyes. Azzal fogadtak bennünket, hogy peeersze, üljünk csak le az asztalhoz, mindjárt felvilágosítanak bennünket. A hely valójában a sok túrát kínáló hely egyike volt, egy perc alatt elmondták, hogy melyik napra van helyük, mennyibe kerül és miből áll a túra. Emiatt kicsit húztuk a szánkat, ugyanakkor az előző nap sebtében átfutott kínálatokhoz képest ez volt eddig a olcsóbb volt, úgyhogy végül beadtuk a derekunkat. Aznap este 8-ra kellett visszamennünk felpróbálni a felszerelést, és másnap 6:45-re vártak bennünket. Napközben körülnéztünk a városban, elsősorban valami normális ebéd után kutatva. Itt a turisták igazán el vannak kényeztetve, egymás hegyén-hátán sorakoznak az éttermek. Érdemes körülnézni a főutcától távolabb eső helyeken is, mert elég komoly árkülönbségekre lehet bukkanni. Közben megfigyeltük, hogy a közeli Villarrica vulkán mint szimbólum igen fontos városképi elem Pucónban, bármilyen boltot képesek úgy elnevezni, hogy abban valahogyan szerepeljen a „volcan” szó. A kis éttermet, amelyet végül kiválasztottunk ebédre, például „Volcamburger”-nek hívták. Tetszett az étlap és egy kellemes kinti része is volt. Itt újra ehettem normális vega kaját, még akkor is, ha hamburger volt: jól megpakolták zöldbabbal meg mindenféle zöldséggel (nem értem, ez más helyeken miért olyan nehéz). Szabi lazaca és a turmixok is teljesen rendben voltak. Hálistennek, mint később is megtapasztaltuk, Chilében (köszönhetően a rengeteg friss gyümölcsnek és zöldségnek) nagyon népszerűek a jugo nevű turmixitalok. Ha az ember csak egy kicsit éhes, két étkezés között is kiváló opció, mivel laktató és még egészséges is.

pucon1.jpg

Sétálóutca - itt ebédeltünk

Pucónnak van egy szép kis tópartja a környező hegyek gyűrűjében, természetesen oda is elsétáltunk. Miután itt kiheverésztük magunkat, kiszemeltük a közeli Pucón-félszigetet, ami kellemes egy-másfél órás sétacélpontnak ígérkezett. Amikor a bejárathoz érkeztünk, egy sorompóval és egy portával találtuk szembe magunkat. Pusztán illedelmességből odaköszöntünk, és megkérdeztük, hogy bemehetünk-e sétálni. Megdöbbenésünkre azt a választ kaptuk, hogy sajnos nem, mert az egész félsziget magánkézben van. Így csak messziről vethettünk néhány pillantást a sziklákon magasodó luxusvillákra. Helyette viszont megnéztük a pici kikötőt és a tökéletesen rendbentartott, lugassal és sziklakertekkel tarkított parti sétányt. A vulkánnal a háttérben igazán festői képet nyújtott. Miközben a csúcsot bámultuk, felmerült bennem, hogy vajon hogyan fogunk felmászni a hófödte kráterig. Még sohasem voltunk ilyen túrán, így izgatottan vártuk a másnapot. Benéztünk az egyik szupermarketbe is némi főznivaló vásárlása céljából, amely a sziesztai szünet után éjjel egyig nyitva van. Képzelj el egy hatalmas SPAR szerű boltot (egyötöde csak borpolcokból áll), amely éjfélkor nyüzsög a vásárlóktól... Ami még a vásárlást illeti, Chilében sajnos példátlan módon, Pucónban bevezették a műanyagszatyor mentességet: december 1-től nem adtak zacskót a boltokban, helyette a felhalmozódott kartondobozokba pakolták a megvásárolt árut helyes kis diákmunkások, némi borravalóért cserébe.

pucon2.jpg

A kikötő melletti sétány

pucon_setany.jpg

 Mint a város többi része, ez is tökéletesen rendbentartott

Igyekeztünk hamar lefeküdni, hogy másnap kipihenten érkezzünk a túrabolthoz, de alig tudtam aludni az izgatottságtól. Hajnalban sikerült nem elaludni, így pontosan érkeztünk, bár elég sokára tartott, mire mindenki mindent megkapott és végre elindultunk. A felszerelés része volt egy speciális cipő, nadrág, kabát, egy hátizsák (benne védősisak, lábszárvédő, hágóvas, a csúcsról való lecsúszáshoz szükséges műanyaglap plusz seggvédő kiegészítők, egy kötött és egy Gore-Tex kesztyű), valamint egy jégcsákány. Először két kisbusszal felvittek bennünket kb. 1200 m magasra, ahonnan még egy ideig vulkáni kőzeten lehetett felfelé sétálni, majd kezdődött a havas-jeges rész. Itt vettük fel a védősisakot, a kabátot és vettük kézbe a jégcsákányt. Innentől kezdve összesen kb. 3 órát baktattunk felfelé lassan, cik-cakk alakban. Közben egyre lenyűgözőbb lett a kilátás. Csak egy-két párperces pihenőt tartottunk, az utolsó egy óra volt a legnehezebb. Számos turistacsoport menetelt felfelé szép libasorban, ki-ki a kitaposott ösvényeken, vagy éppen a szűz hóban új utat taposva. A csúcshoz közeledve egyre jegesebbé vált a hó és egyre erősebben fújt a szél. Dél körül aztán felértünk a tetejére, 2847 m magasra, ahol elégedetten fotózgattuk a krátert meg magunkat. Egyébként ez Chile második legnagyobb aktív vulkánja. A kráter közelében nem lehetett sokáig tartózkodni a feltörő kénes, torokkaparó gázok miatt, de így is hatalmas élmény volt, mivel sokkal kisebb lyukra számítottam, és azért elég mélyen bele lehett látni. Felemelő érzés volt fent lenni a csúcson, tudva, mennyi erőfeszítés áll mögötte. Miután tartottunk egy rövid pihenőt, szólt a túravezető, hogy akkor vegyük fel a lecsúszáshoz szükséges felszereléseket. Odavezetett bennünket egy nagyon meredek szakaszhoz, és (miután elmagyarázta, hogyan tartsuk és használjuk a jégcsákányt fék gyanánt) közölte, hogy akkor lehet lefelé indulni. Nem tagadom, eléggé féltem, mert csak egy nagy meredek, havas hegyoldalt láttam, amely ugyan nagyon messze, de szakadékba torkollik. Nem voltam biztos benne, hogy itt tényleg jó ötlet leszánkózni, de nem volt más választásom... A csákányt két kézzel jobb oldalon magad mellett tartani, úgy, hogy ne álljon bele a combodba, miközben baromi gyorsan suhansz lefelé, nagyon ijesztő volt. Ugyanakkor volt benne valami morbid élvezet :) Éreztem, hogy a hó bemegy a cipőmbe – meg mindenhova –, hogy nagyon leégett és kiszáradt az orrom a folyamatos orrfújástól és hogy a műanyaglapát nyomja a combomat, de muszáj volt arra figyelni, hogy helyesen tartsam a csákányt és ne térjek le a csúszóösvényről. Ez mondjuk egyszer sikerült, de nem olyan nagy sebességgel, és simán le tudtam fékezni. Az ösvény néhol mély és kanyargós volt, kemény jeges fallal, amibe időnként beleütközött a kezem vagy a csákányom, s ilyenkor úgy szorítottam, mintha az életem múlna rajta, nehogy kiverje a szememet. Csodálom, hogy itt még nem halt meg senki. De lehet, hogy csak titkolják. Mindenesetre aznapra megvolt az adrenalin adag, megkönnyebbülten csusszantam le az utolsó szakaszon. A kilátás a tavakra és a környező hegyekre a vulkán tövéből is gyönyörű volt. Fáradtan tértünk vissza a szállásra, ahol már csak egy dolgunk volt hátra: várni a karácsonyi közös vacsorára, amire befizettünk. Először sokalltuk a 10.000 pesót, de megérte: a kedvünkért lazacot is sütöttek, nagyon gondos és szép volt a tálalás, volt mindenféle fincsi előétel, meg pisco sour (helyi rövidital) aperitifnek és bor korlátlan mennyiségben. A túra alatt csak 1-2 szendvicset meg egy müzliszeletet ettem, és azóta semmit sem mertem magamhoz venni egészen a vacsoráig, hogy minden belém férjen, de a beígértnél több mint egy órával kezdődött csak az étkezés, este 9 körül. Ennek köszönhetően az elsőként fekínált pisco felétől már egész jó hangulatba kerültem. Vacsora alatt jót beszélgettünk a hostelesekkel meg a vendégekkel, a fő téma a világmegváltás volt :D Leginkább azzal a francia sráccal folyt a diskurzus, aki Antofagastában él (Észak-Chilében), de Pucónba jött karácsonyozni, ahol a szülei és a lánytestvére is meglátogatták. Egy mondat erejéig Szabi is feszólalt, hogy születésnapom aktualitását a vacsoraközönség tudomására hozza. Legalább 3 nyelven elénekelték nekem a Boldog Születésnapot című nótát. :) Éjfél után nem sokkal energiatartalékaim feladták a szolgálatot, így aludni tértem, nem sokkal Szabi előtt.

vulkan1.jpg

Az első pihenőhely - megyünk a felhőkben

vulkan2.jpg

Kaptat felfelé a sok kis túracsoport

vulkan3.jpg

Fent vagyunk!!!

vulkan4.jpg

Hatalmasabb volt a kráter, mint képzeltük

vulkan5.jpg

Lefelé még lehet kicsit gyönyörködni a tájban

vulkan_lefele.jpg

Másnap, ahogyan annak karácsonykor lennie kell, nem csináltunk semmit, csak főztünk, meg skypeoltam a családdal. Anyuék a képernyő elé hoztak egy meggyújtott gyergyát és ők is elénekelték nekem a köszöntődalt, amitől egészen meghatódtam. A pihenéssel töltött napon felfedeztem a vulkántúra maradandó nyomatit is: pirosra égett orr és egy nagyobb véraláfutás a combomon. A főzésen kívül a nap fő aktivitása a Valparaisóba szóló buszjegyünk és a hosszú úthoz szükséges szendvicsek alapanyagainak megvásárlása volt. Mivel a buszunk csak másnap este indult (újabb éjszakai utazás), a pihizés egészen addig elhúzódott, így volt időnk a bloggal és a fotókkal is foglalkozni.

hostel_1.jpg

 A hostel pici, színes-kutyás kerthelysége

A bejegyzés trackback címe:

https://szafidelamerikaban.blog.hu/api/trackback/id/tr37057793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása