Megérkezésünk története nagyban hasonlít az El Bolsóni esetre: a buszállomástól távol, a semmi közepén lévő, táblákkal sehol sem jelölt hostel, amit csak kérdezősködés után sikerült megtalálni, miután bejártuk az egész környéket.
Viszont mivel nappali busszal jöttünk a "mindössze" 500 km-re lévő Santiagóból, szerencsére nem a sötétben kellett odatalálnunk. A szállásunk nagyjából félúton volt a város és a tengerpart közötti, másfél kilométer szélességű hosszúkás pusztaság közepén, körülbelül tízpercnyi sétára mindkettőtől, ellentétes irányban. Ez egyrészt jó volt, mert egyik sem volt messze, másrészt viszont rossz, mert ott helyben nem volt semmi, így bármi értelmes dolgot akartunk csinálni, rá kellett számolni fél óra gyaloglást.
La Serena egyik legolcsóbb hostele -- érthetetlen...
Az időjárás jól alánk tett: Santiagóban a rekkenő hőségben az utcán aszalódva alig vártuk már, hogy végre beledughassuk a lábunkat a Csendes-óceán enyhülést hozó hűs vizébe, de mire ideérve lehetőségünk lett volna erre, az idő borongósra és hidegre fordult, egy napon át esett is. Ilyen időben értelemszerűen nem sok kedvünk volt strandolni, amit egyébként könnyen megtehettünk volna, az egész, majd' 10 km hosszú part ugyanis szabadstrandként használható, sőt, még parti őrszolgálat is működik rajta, pár száz méterenként magas lábakon álló kis bódékkal, amikben Baywatch-ba illő figurák ügyelnek a fürdőzők biztonságára. Igaz, mikor utolsó nap végre lehetőségünk nyílt élvezni a napsütést, a meleg levegőt, és a hideg vizet, kiderült, hogy a legközelebbi WC mintegy 8 percnyi sétára van, szóval azért van még mit fejleszteni. A strand mellett kellemes parti sétány húzódik végig, azon túl pedig minden kényelmi igényt kielégítő szállodák és éttermek várják a gazdagabb turistákat. Az éttermek egyikébe, egy olasz pizzériába mi is betértünk a hosteles lány javaslatára, ahol nagyon finom, elég drága, és pofátlanul kicsi pizzát sikerült elfogyasztanunk.
Kémlelem a túlpartot -- mindhiába
A városba nem volt egyszerű bejutni: a hostelünktől pár percnyi gyaloglás után előbb egy autópályán átívelő felüljárót kellett megmászni, majd a túloldalon elterülő végeláthatatlan plázasoron átvergődni. Merthogy itt nem egy pláza van ám, hanem egymás mellett rögtön négy. Ez és a város maga remekül megmutatták Chile híres gazdagságát. A plázák előtti parkolók folyamatosan tele voltak a helyiek tanknyi méretű terepjáróival, míg odabent dübörgött a kapitalizmus. Fanyalogva ugyan, de egy párszor mi is betértünk ezek egyikébe főzéshez alapanyagokat vásárolni. Ekkor figyeltünk fel pár dologra. Például arra, hogy itt csoportokban állnak az áruház alkalmazottai arra várva, hogy készségesen segíthessenek ha valamit nem találsz, ellentétben az otthoni hasonló hipermarketekkel, ahol úgy kell vadászni valakire, aki mérhetetlen kegyet gyakorolva hajlandó megmondani, hogy hol van a magozott olívabogyó. Szintén ide tartozik, hogy sok helyen láttunk fogyatékkal élőket az olyan egyszerűbb feladatokat ellátni, mint például a zöldségek lemérése. Úgy látszik, itt nem csak beszélnek ezeknek az embereknek a társadalmi integrációjáról. Chile gazdagsága abban is tetten érhető, hogy mindent, de tényleg mindent lehetett kapni, és mindenből elképesztő mennyiségű volt. Itt nem kizárólag pénzérmével elhozható kosarakkal próbálják rávenni a vásárlókat arra, hogy vigyék vissza őket a helyükre, hanem felvesznek egy pár embert (azaz fizetést adnak nekik), hogy akár a már említett felüljáró lábától visszatologassák azokat. Chile egy nagyon sok szempontból fejlett, gazdag ország.
Például ekkora autókkal járnak...
... ilyen idilli városban
"Tipikus chilei konyha", azaz elsősorban avokádós hotdog és hamburger
Ismeretlen gyümölcs a főtéren lévő vásárban...
... ahol ilyen pultokon lehet frissen készített gyümölcsturmixokat (jugo) kérni.
Áhá, szóval azért ilyen szépek azok a pálmák, mert az elszáradt leveleket időnként levágják és elviszik
Chile ezen része különösen nevezetes, ugyanis itt található a világ komolyabb csillagvizsgálóinak jó része (és még többet éppen építenek). Ez annak köszönhető, hogy ez az a terület, ahol szinte egész évben tiszta az ég, legalábbis a magasabban fekvő területeken. Az obszervatóriumok nagy része, természetesen a legjobbak, a publikum számára nem elérhető, de szép számmal akadnak olyanok is, melyeket kifejezetten látogatók számára építettek. Egy ilyenhez, a Mamalluca nevűhöz mentünk el mi is egyik este egy szervezett túra keretében. Először drágálltuk a körülbelül 8000 forintos árát, de a tourist infoban utánaszámoltunk, és drágábban jöttünk volna ki, ha magunk megyünk. Így viszont benne volt a transzfer a hostelünk elől és ugyanoda vissza, a belépő, az idegenvezetés ára, és még némi ennivaló is. Mikor délután befizettük a túrát, még erősen borongós volt az idő, de estére teljesen kitisztult, így semmi nem állt a csillagvizsgálás útjába. Kicsit aggódtunk, hogy a sofőr megtalálja-e a helyet, de az este 8-ra ígért furgon végül is háromnegyed óra késéssel megérkezett. Mire odaértünk az obszervatóriumhoz, épp kellemes sötétség ereszkedett le egy jó kis égi kiránduláshoz. A srác, aki angolul kalauzolt minket a galaxisban, remekül értette a dolgát. Érthetően és egyszerűen magyarázta el a déli égbolt működését és a rajta látható csillagképeket, aztán felvitt minet a nagy távcsőhöz, amibe belenézve kiderült többek között, hogy amit szabad szemmel egy csillagnak látunk, az sokszor csillagok halmaza. Megnéztük a Holdat, a Jupitert és három holdját is, majd egy kinti, kisebb távcsővel még néhány csillagot. Itt volt lehetőség fényképeket is készíteni a távcsőben látottakról, nekünk is lett pár szép képünk a Holdról. Végezetül a nagy távcsőnek otthont adó épület alsó szintjén tartott egy előadást a környéken működő és épülő csillagvizsgálókról és a Stellarium nevű szoftverről, amivel különböző időkben és helyekről böngészhetjük az égboltot. Éjjel fél kettő környékén indultunk el visszafelé, az úton már mindenki aludt a furgonban.
A Hold közelről...
... és még közelebbről
Utolsó ott töltött napunkon végre megjött a jó idő, így ki tudtunk menni a strandra, majd felültünk a buszra, ami a világ legszárazabb sivatagának kellős közepére vitt minket.
*** (NEM) AJÁNLÓ ***
Hostal El Arbol Beach: kellemes hostel még kellemesebb kerttel. Nem keverendő össze a Beach jelzőtől eltekintve azonos nevet viselő belvárosi hostellel. Csak nyáron van nyitva.
Mamalluca Obszervatórium: a környéken lévő legnagobb és legnépszerűbb, nyilvánosság számára látogatható obszervatórium. Érdemes a városban minden sarkon kettesével lévő ügynökségekben befizetni egy szervezett túrára, hacsak nem állsz idővel nagyon jól.
